Ilyen lett az ország első kutyabarát közparkja a Balaton mellett

Balatonfüreden, a Lapostelki útnál átadták az ország első, gazdagon felszerelt kutyabarát közparkját. A 6 ezer négyzetméteres szabadidőparkban embert és állatot egyaránt tartalmas kikapcsolódás vár a mindennapokban.

A balatonfüredi az ország első kutyabarát közparkja - illusztrációForrás: Balatonfüred Honlapja Facebook oldal

Távol a lakóházaktól, de pár perc sétára található a hatezer négyzetméteres, kerítéssel körbevett közpark, ráadásul gyönyörű környezetben, vélekedett Gáspár Ákos önkormányzati képviselő, az Észak-balatoni Ebmentő Egyesület önkéntese. A kutyabarát közparkra nagy igény mutatkozott, régóta tervezték – írja a veol.hu.

A parkban itatót helyeztek el, sok fát elültettek, rendbe tették a zöld területet, gyalogutakat építettek, kiépítették a közvilágítást, a kis testű kutyáknak külön részt alakítottak ki, és ügyességi eszközöket is kihelyeznek majd az ebeknek. A parkba sport- és fitneszeszközöket is telepítettek, így például pingpongasztalt, gyermekkötélpályát, baba-mama hintát, ivókutat, játszóvárat.

„Célom, hogy a park élettel teljen meg, ezért programokat szervezünk, együttműködve a Balatonfüredi Ebrendészeti Teleppel, hogy együtt hívjuk fel a figyelmet a felelős állattartásra, az örökbefogadás jelentőségére" – hangsúlyozta Gáspár Ákos.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek