A leglátványosabb karácsonyi fények Európában

Egy körutazásokat szervező cég utána járt, melyik európai város ragyog a legfényesebben az ünnepi időszakban. Erre az objektív eszközökkel nehezen megfogható kérdésre a TikTokon való megtekintések számának elemzésével sikerült választ találnia.

Akkor érezzük igazán, hogy megkezdődött a karácsonyi időszak, amikor megjelennek a szikrázó fények az épületeken, a fákon, a köztereken. De vajon mely városok a legdíszesebbek? A DFDS a TikTok segítségével derítette ki, hogy mely európai úti célok kápráztatják el legjobban a közönséget az adventi időszakban. Összeállítottak egy listát azokról a helyekről, amelyek karácsonyi fényei a legtöbb kedvelést és megtekintést kapták – írja a TimeOut.

A londoni Regent Street-en káprázatosak a karácsonyi fények.Forrás: Shutterstock/Ir Stone

A győztes pedig nem más, mint London lett, több szempontból is. Az első tízben öt londoni helyszín is szerepel, a Regent Street karácsonyi fényei pedig minden versenytársat megelőztek. A híres angyalok 2,3 millió TikTok-videómegtekintéssel repültek az első helyre, a karácsony a Covent Gardenben pedig a második helyet foglalja el a listán, 1,4 millió megtekintéssel. Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Királyság fővárosában a látogatókat szinte minden sarkon elkápráztatja a karácsonyi csillogás.

A listára Brüsszel fényei is felkerültek.Forrás: Shutterstock/Mohammed Mehdi

A harmadik helyen a belga fővárosban található Brussels by Lights áll. A negyedik helyet az edinburghi Botanics nyerte el, az ötödiket pedig egy másik londoni kivilágítás, az Oxford Street karácsonyi fényei.

Íme a tíz hely Európában, ahol a legszebben világítanak a karácsonyi fények:

  1. Regent Street karácsonyi fények, London, 2 300 000
  2. Karácsony a londoni Covent Gardenben, 1 400 000
  3. Brussels by Lights, Brüsszel, 510 200
  4. Edinburgh Botanics, Edinburgh, 195 600
  5. Oxford Street karácsonyi fények, London, 60 800
  6. George Square karácsonyi fények, Glasgow, 39 000
  7. Bahnhofstrasse utca/Lucy karácsonyi fények, Zürich, 27 000
  8. Carnaby Street karácsonyi fény, London, 26 900
  9. Colmar karácsonyi fények, Colmar, 26 200
  10. Karácsony a londoni Kew Gardenben, 21 500

Forrás: TimeOut

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek