Mesés téli úti cél: csodás pompában díszeleg a szomszédos Eszék

Ha Pécsről indulunk útnak egy autós, adventi kiruccanásra, Budapestre, Grázra, Bécsre vagy Prágára sokkal előbb gondolunk úti célként, mint a mindegyiknél sokkal közelebb fekvő Eszékre, mely Pécs horvát testvérvárosa – írja a Bama.hu.

Hangulatosabb, mnt valahaForrás: Bama.hu

Pedig a település megérdemli az odafigyelést, mivel a pandémia után szinte a semmiből sikerült újjáélednie, és tavaly már látványos díszbe öltözött advent idejére. Idén pedig még a pécsiek is elismerték, hogy főtere még pompázatosabb fényekben ragyog.

A Dráva-parti város egyik legszebb része a török elleni védelemre épült folyóparti erőd, a Tvrda. Ennek a területnek az utcái és terei évtizedekig elhanyagoltan léteztek bele a világba, mostanra azonban virágzó új élet költözött beléjük. Történelmi hangulatú épületeinek többsége bájos, a hangulathoz illő üzletként, vendéglátó- és szálláshelyként nyerte vissza Habsburg-kori díszeit.

A főtéren az óváros egykori patinájához illő adventi vásár és forgatag vár ránk, valamint egy óriáskerék is.

A színpadán pedig folyamatosan előadók váltják egymást. Jó időben innen kényelmesen átsétálhatunk a Felsővárosba, ahol egy kisebb, újabb advent-központ – és állandó ünneplő emberáradat – fogad bennünket.

Búcsúzóul pedig kóstoljunk bele a szlavón-baranyai konyha jellegzetes ízeibe – élen a halpaprikásnak hívott sűrű, drávai halászlébe, illetve a borvidék pincéiben a csapra vert hordókból csordogáló jóféle borokba - szól az ajánlás.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek