Biztonsági fenyegetés miatt kiürítették a karácsonyi vásárokat Düsseldorfban

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros központjában rendezett szabadtéri adventi vásárokat "absztrakt biztonsági zavar" miatt kellett kiüríteni hétfőn – nyilatkozta egy rendőrségi szóvivő a Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak.

Bezárt vásári standok Düsseldorf belvárosábanForrás: ERICH REIMANN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

A fenyegetés jellegéről, forrásáról nem közölt részleteket, de annyit elárult, hogy közvetlen veszély nem volt, az intézkedést elővigyázatosságból hozták.

A Bild című német napilap értesülése szerint egy névtelen telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy teherautóval belehajt a tömegbe a városháza előtti vásárban.

A rendőrség délután zárta le a területet és a környező utcákat. Veszélyre utaló jeleket nem tártak fel, így este feloldották a közlekedési korlátozásokat, de a standok, az óriáskerék és a jégpálya zárva maradtak hétfőn.

Legutóbb Berlinben történt hasonló eset november végén: az egyik legnagyobb belvárosi téren, az Alexanderplatzon működő adventi vásárt kellett kiüríteni több órára, mert egy telefonáló tömeges gázolással fenyegetőzött. Németországban a legutóbbi nagyobb terrortámadás éppen egy tömeges gázolás volt egy karácsonyi vásárban: a 11 halálos áldozatot követelő merénylet 2016 decemberében történt egy másik berlini téren, a Breitscheidplatzon, írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek