A világ legszebb karácsonyi vásárai Angliától Kanadán át Lengyelországig

Hogy egy karácsonyi vásár mitől szép, varázslatos, vagy éppen a legszebb a világon? Szerintünk a döntés teljesen szubjektív.  A Planet Cruise kiutaztatási oldal az adventi vásárok hangulatát vette alapul, amikor sorba állította a világ legszebb karácsonyi vásárait, Londontól egészen Lengyelországig. A lista szerint a New York-i Winter Village került a dobogó legfelső fokára.

1. A New York-i vásárban minden megtalálható

A New Yorkban található Bryant Park Winter Village, vagyis téli falu, október 28-án nyitotta meg a kapuit és egészen a tavasz kezdetéig, március 5-ig várja a látogatókat. A területen 170 házikóban árulnak mindenféle apróságot és finom ételeket, kézműves munkákat és forró italokat. 

Az éjszaka világító felhőkarcolók ünnepi hátteret adnak a megacity adventi vásáránakForrás: Bryant Park/Facebook

De a helyszín egyik legkedveltebb látványossága egyértelműen az óriási jégpálya, amit a karácsonyfa mellett állítottak fel. A körhinta a másik központi elem. Amellett, hogy a gyerekek kedvence, a környéke több funkciót is ellát majd az elkövetkező hónapok alatt: átalakul majd mozivászonná, piknik helyszínné és az Amerikai Szimfónikusok is koncerteznek majd itt.

A megnyitó is látványosra sikeredettForrás: Bryant Park/Facebok

 A Winter Village egy exkluzív helyszínnel is várja a látogatókat: A The Lodge egy kültéri apres ski tematikájú parkrész, ahol puha takarókba burkolózva koktélozhatnak a havas luxusra vágyók. A fogyasztáson és a vásárláson kívül a belépés díjtalan. A további részleteket a bryantpark.org oldalán olvashatjátok el..

2. London téli csodaországa

A vilg 2. legszebb adventi vásának járó helyezést a félig karácsonyi vásár, félig tematikus park és havas álomvilág, a 2022-es Winter Wonderland szerezte meg. A hely november 18-án nyitott meg és januárt 2-ig látogatható. A vásárban 200 házikó és stand található! Ezeknél ehetünk tradicionális és jó minőségü curry wurstot, sült kolbászokat és egyéb street food finomságokat. A házikók között kandallós bárok, élő zene és egy indián sátor, egy tipi is vár ránk, ahol meleg takarókba burkolózhatunk. 

Winter Wonderland egyik csodája egy 80-as évek stílusában kialakított apres skí bár, ahol az asztalok, a székek és még a poharak is jégből vannak. A téli csodaországba 7,5 angol font a belépő, ami tartalmas egy ingyen koktélt a jégbárban.
A londoni karácsonyi park nem véltelenül végzett a második helyen, van ugyanis egy óriási jégpályája, mely jelenleg Nagy-Britanni legnagyobbja, és tartozik hozzá egy 45 méter hosszú jégcsúszda is. A nyitvatartást és belépőket a Hydeparkwinterwonderland.com oldalon találjátok.

3. Toronto, a kanadai karácsonyi álom

A harmadik helyen a Toronto Christmas Market végzett, a behavazott Kanadában. Itt 80 csinos stand várja a látogatókat, melyekben szezonális és ehető ajándékokat, kézműves tárgyakat és lekás dekorációs apróságokat lehet venni.

A karácsonyi vásár a történelmi Distillery District-ben (Lepárló negyed) kapott helyetForrás: The Distillery District / Facebook.com

Olyan nemzetközi ételeket és italokat, mint a raclette ( svájci olvasztott sajt), a churros az empanada, va sushi burrito vagy éppen a homártekercs, 12 különálló standnál kaphatók. A karácsonyi hangulatot haza is vihetik innen a látogatók, ugyanis várja őket egy óriási fotófal, ahol egy gigantikus méretű, LED csillaggal és "hó emberekkel" lehet fotózkodni. Jegyeket 11 kanadai dollárért lehet venni a thedistillerywintervillage.com oldalon keresztül.

A világ TOP 10 legszebb karácsonyi vására a Planet Cruise szerint:

♦ Bryant Park Winter Village - New York, USA
♦ Hyde Park Winter Wonderland - London, Anglia
♦ Toronto Karácsonyi Vásár - Toronto, Kanada
♦ Spruce Meadows Karácsonyi Vásárok - Kalifornia, USA
♦ York Karácsonyi Vásárok - York, Anglia
♦ Union Square Holiday Market - New York, USA
♦ Frankfurt Karácsonyi Vásár - Frankfurt, Németország
♦ Dresden Karácsonyi Vásár - Dresden, Németország
♦ Wroclaw Karácsonyi Vásár - Wroclaw, Lengyelország
♦ Krakkó Karácsonyi Vásár - Krakkó, Lengyelország


(Forrás: https://www.planetcruise.com/en/best-christmas-markets-in-the-world)

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek