Újra felkapcsolják a fényeket a közvágóhídi Jégvilágban

Az előző év sikerének köszönhetően idén december 1-jén újra megnyílik a Budapest Park Jégvilága, a Ferencvárosi Önkormányzat együttműködésével. A tavalyinál még nagyobb koripályával, finom italokkal és illatokkal, jó zenével és utánozhatatlan téli Park-érzéssel várnak bennünket egészen január 31-ig.

Forrás: Budapest PArk / Facebook.com

A helyszínen lehetőségünk lesz korit bérelni és éleztetni is, és a ruhatárban el is helyezhetjük az értékeinket. A kisgyerekeknek külön pályaszakaszt tartanak fenn, ahol zavartalanul, biztonságosan korizhatnak. A szervezők a hűvös időszakhoz illő új étel- és italkínálattal is készülnek, például rumos teát és forralt bort kínálnak, így azokat is várják, akik nem koriznának, de szívesen kerülnének karácsonyi hangulatba egy forró itallal.

Arra azonban figyelni kell, hogy idén változik a jegyrendszer. A Budapest Park egész területére kizárólag érvényes jeggyel lehet belépni. A Jégvilágban kétféle időszakban tudunk  majd csúszni: normál időszakban hétfőtől csütörtökig, illetve kiemeltben, péntektől vasárnapig, valamint az ünnepi időszak: december 22. és 2023. január 08. között. Ezeken belül az alábbi jegytípusok lesznek elérhetők: teljes árú, diák, 65 év feletti, IX. kerületi lakos, családi + kiegészítő gyerek jegy, illetve 5+1 és 10+2 alkalmas bérlet - olvasható az esemény Facebook-oldalán.

A jegyek nem egy konkrét napra szólnak, így ha például egy normál időszakra érvényeset vásárolunk, mi dönthetjük el, hogy azt melyik hétfői, keddi, szerdai vagy csütörtöki napon használjuk fel, a korcsolyapálya zárásáig.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek