Az adventi koszorú valódi eredete bizonytalan. Néhány kutató szerint már a kereszténység előtti germán népek is gyújtottak gyertyákat, melyeket koszorúkra helyeztek a hideg és sötét decemberi napokban, hogy megidézzék általa a napfényt és a meleget.
Már a skandináv népek is helyeztek gyertyákat egy használaton kívüli kocsikerékre, imádkoztak a fény istenéhez, hogy fordítsa vissza a „föld kerekét" a Nap felé, hogy meghosszabbítsa a nappalokat és visszahozza a meleget.
A középkorban a keresztények az adventi koszorúkat már a karácsonyi lelki készülődés részeként használták. 1600-ra pedig már a katolikusok és az evangélikusok is imádkoztak az adventi koszorú körül.
Az „advent" szó a latin adventus szóból származik, jelentése „eljövetel", amely a görög parousia szó fordítása. A legtöbben ma az advent időszakát úgy ismerik, mint azt az időt, ami alatt Krisztus születésére várunk. Az advent azonban a 4. és 5. században a böjt és az ima ideje volt. Advent első említése az időszámításunk utáni 300-as években történt, az egyházi vezetők zaragozai zsinatnak nevezett találkozóján.
Gyújtsuk meg a gyertyákat
Az adventi koszorú először 1839-ben jelent meg Németországban. Egy gyermekmisszióban dolgozó evangélikus lelkész, Johann H. Wichern készített koszorút egy szekér kerekéből. Húsz kicsi piros gyertyát és négy nagy fehér gyertyát helyezett a gyűrűbe. A piros gyertyákat hétköznap, a négy fehér gyertyát vasárnaponként gyújtották meg. A lelkész ugyanis észrevette, hogy missziós iskolájában a gyerekek naponta érdeklődnek, hogy eljött-e a karácsony; december minden egyes napján megkérdezték.
Türelmetlenségüket csillapítandó és állandó kérdezősködésüket elkerülendő, koszorút formált hát a szekér kerekéből és feldíszítette a gyertyácskákkal, amik segítettek a gyerekeknek megjelölni az idő haladását a karácsonyi felkészülés alatt.
Ma már örökzöldekből készül az adventi koszorú. Szimbolikája gyönyörű. A koszorúban a babér az üldözés és a szenvedés feletti győzelmet jelenti; a fenyő, a magyal és a tiszafa a halhatatlanság növénye, a cédrus pedig az erő és gyógyulás szimbóluma.
A magyal szúrós levelei a töviskoronára emlékeztetnek. A koszorú köre, amelynek nincs kezdete és vége, Isten örökkévalóságát, a lélek halhatatlanságát és a Krisztusban megtalált örök életet jelképezi. A koszorú díszítésére használt fenyőtobozok, diófélék vagy magvak szintén az életet és a feltámadást szimbolizálják.
A négy gyertya pedig az advent négy hetét jelképezi. A hagyomány szerint minden hét egy ezer évet jelent, összeadva az Ádámtól és Évától a Megváltó születéséig tartó 4000 évet. A gyertyák színe is jelentéssel bír a hívők számára.
A lila a böjt és a bűnbánat színe, az egy rózsaszín pedig az örömé. Advent harmadik vasárnapján már a közeledő karácsonynak örülünk, és a mai napon a rózsaszín gyertját gyútjuk meg, a latin gaudete kifejezést magyarra fordítva pedig „Örvendünk" (az Úrban).