Falusi karácsonnyal, jurtával és vegán vásárral is készül Bécs az adventre

    A látogatók városszerte több mint ezer standnál válogathatnak a különféle kézműves termékekből, illetve szürcsölhetnek puncsot, forralt bort vagy majszolhatnak egy kis sült gesztenyét. A messze földön híres Christkindlmarkt karácsonyfáján november 16-án ragyognak fel az ünnepi fények - adja hírül Bécs Város Külképviseleti Irodájának közleménye.

    Advent a RathausparkbanForrás: Bild von Julius Silver/pixabay.com

    Új helyszín az Alm Advent a Leopoldstadtban, ahol a falusi karácsonyok hangulatát szeretnék megidézni. Éppen ezért a csúcsidőszakokban fejenként 2 euró „kézműves hozzájárulást" kérnek a látogatóktól, hogy elkerüljék a tumultust és mindenki nyugodtan, a saját ritmusában nézelődhessen.

    A Messeplatzon felállított vásárban az árusok nyitott standok helyett faházakban, úgynevezett stubékban kínálják termékeiket, a gyerekek pedig hatalmas asztaloknál süthetnek együtt kekszet vagy készíthetnek apró karácsonyi ajándékokat. Este hét órakor pedig közös énekléssel várják a látogatókat.

    Idén ünnepli 25. születésnapját a Spittelbergi karácsonyi vásár, ahol szinte kizárólag fenntartható termelésből származó árukat kínálnak.

    Az étel és italválaszték nagy része bio, egy jurtában pedig mongol teve-, jak- és kasmírgyapjúból készült ruhákat, kabátokat, sálakat és sapkákat kínálnak.

    A spittelbergi karácsonyi vásárForrás: Mediadesign/Reinhard Podolsky/Bécs Város Külképviseleti Irodája

    Igényes áruválasztéka mellett változatos zenei programja miatt népszerű a Karlsplatzon található karácsonyi vásár, az Art Advent, amely viszonylag későn, 2019. november 22-én nyit. Amíg a felnőttek a színpadnál a fellépőket hallgatják, addig a gyerekek puha szalmavilágban tombolhatják ki magukat vagy hajtányozhatnak.

    Art Advent a KarlsplatzonForrás: Divina Art / M. Silveri

    Azoknak, akik az imperiális kulisszákat szeretik, idén is a Maria-Theresien-Platzon vagy a Schönbrunni Kastély díszudvarán felállított karácsonyi vásárokat érdemes választaniuk. Előbbi november 20-án, utóbbi november 23-án nyit. Az Am Hof karácsonyi vásárán a „nemes giccs" mellett pezsgőbár várja a látogatókat.

    Tizedik születésnapját ünnepli a Stephansplatzon megrendezett karácsonyi vásár, ahol főleg Ausztriából származó kézműves termékek sorakoznak a standokon.

    Noha a legtöbb vásár 2019. november 15-16-án nyit, a Türkenschanzparkban már november 13-án indul a szezon.

    A MuseumsQuartier udvarán múlt hét óta tart a „Téli ébredés". Az Mqbis-nak nevezett pavilonokban puncsvariációkkal, forralt borral, sült krumplival, sült kolbásszal, gesztenyével és más hasonló földi javakkal várják azokat, akik a szokásos giccs nélkül is el tudják képzelni a karácsonyt. Többek között fényfestés, koncertek, curling, felolvasóestek, DJ-k és stand up-osok teszik teljessé a programot. Az első adventi hétvégén pedig több mint száz dizájner mutatja be kreációit az MQ karácsonyi vásárán, a WeihnachtsQuartierban.

    Téli ébredés a MuseumsQuartierbanForrás: MQ / Alexander Eugen Koller

    Egy híján negyven koncerttel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Práterben, a Riesenradplatzon megrendezett karácsonyi vásár, míg az Arcotel Kaiserwasserben helyet kapó vegán karácsonyi vásárnak Heather Mills, Paul McCartney egykori felesége lesz a sztárvendége. A vegán élelmiszerek és termékek mellett 3 euró belépődíj ellenében számos izgalmas előadást hallgathatnak meg az életforma elkötelezettjei és az iránta érdeklődők.

    A legnagyobb karácsonyi vásár idén is a Bécsi Városháza előtt található Christkindlmarkt lesz.Itt osztrák és külföldi termelők, kézművesek kínálják termékeiket, finomságaikat összesen 152 standnál. Mindig ez a vásár ad helyet az osztrák főváros karácsonyfájának, amely idén Salzburgból érkezett.

    A 130 éves, 32 méter magas fenyőt két daru segítségével, szakadó esőben állították fel, a kétezer ledből álló díszkivilágítást 2019. november 16-án, 17:30-kor kapcsolják fel.

    A hatalmas fenyő közvetlen közelében található a Jézuska színpad, ahol kórusok éneke és fúvósok zenéje teszi teljessé a karácsonyi hangulatot.

    Tradicionálisan a Városháza előtti park, a Rathauspark ad helyet a Bécsi Karácsonyi Álomnak, a Wiener Weihnachtstraumnak, ahol igazi mesevilágba csöppennek a gyerekek körhintával, korcsolyapályával, és rénszarvas-szánnal. Akárcsak tavaly, idén is itt kanyarog majd a 12 kézzel készített betlehemi jászolból álló ösvény, és itt található a látogatók egyik kedvenc fénykép-motívuma, a kétszáz vörös szívvel feldíszített Herzelbaum.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!