Megérkezett Budapestre Joulupukki, a finn Mikulás

A Finnair menetrendszerű járatán a finn Mikulás, vagyis Joulupukki megérkezett Magyarországra. Ahogy korábban is minden évben, úgy most is néhány nappal december 6-a előtt jött el a magyar fővárosba, hogy ez idő alatt alaposan körülnézen az országban, és minél több gyermeket felkereshessen.

Utolsónak hagyta el a repülőtForrás: Mandiemese.Hu

Joulupukkit az idén a vecsési Mosolyország Óvoda gyermekei, néhány szerencsés repülőtéri dolgozó óvodás korú gyereke és közel ötvenfős médiacsapat várta a repülőtéren; valamint nulla fok körüli hőmérséklet és metszően hideg szél. De a jó melegen beöltözött óvodások éneke és rajzos üdvözleteik átmelegítették a fehérszakállú szánbűvölőt.

Az óvodások énekszóval fogadtákForrás: Mandiemese.Hu

Joulupukki idei magyarországi programját a Mikulásgyár szervezi, így az érdeklődők már november 30-án is találkozhatnak vele, mikor délelőtt 11 órakkor megnyitja a Mikulásgyárat. Programjának további részleteiről a mikulasgyar.hu oldalon lehet informálódni.

Forrás: Mandiemese.Hu

A közlemény szerint a reptéren összegyűlt nagyobb gyerekek közül többen levelet is írtak a Mikulásnak, hogy mit szeretnének kapni ajándékba. Ezeket a kívánságokat egyébként évközben is lehet postázni Joulupukkihoz, hiszen ő Lappföldön, az északi sarkkörön túl, Rovaniemi finn várostól északra egy fenyőerdő mélyén él. Olyan nagy levélforgalmat bonyolít a világ minden részén élő gyerekekkel, hogy a finn posta egy külön postahivatalt nyitott a számára, fenyőerdőben lévő háza mellett. A Joulupukki levélcíme:

Joulupukin Pajakylä
96930 NAPAPIIRI

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek