Ezt tegyük, ha törlik a járatunkat, vagy késik a bőröndünk a reptéri káoszban

A nyári időszak berobbanása, a Covid utáni légiforgalom dinamikus növekedése és ezzel együtt a korábban sosem tapasztalt, Európa-szerte megjelenő munkaerőhiány hatalmas kihívások elé állítja a repülőtereket az egész kontinensen. Hetek óta olvashatók hírek járattörlésekről, késéssel induló és érkező járatokról, a földi kiszolgálás akadozásáról. A Budapest Airport hasznos információkat és tanácsokat osztott meg, hogy stresszmentesen induljunk útnak Budapestről, és nyugodtan térjünk vissza.

A repülőtereken a forgalmi csúcsok kezelése jelenthet kihívást, amikor rövid időn belül sok gép indul, illetve érkezik. Budapesten ez jellemzően a kora reggeli, a déli, illetve az esti/késő esti órákat jelenti.

Naplementekor és hajnalban sem áll meg az élet a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, sőt, akár a legforgalmasabb időszakok is ekkor lehetnekForrás: Hemis via AFP/BUGRAT Davit / hemis.fr/Bugrat Davit / Hemis.Fr

A más európai repülőtereken tapasztalható súlyos munkaerőhiány, amely elsősorban a földi kiszolgáló vállalatokat érinti – akik többek között a check-int, a poggyászrakodást és a beszállítást is végzik –, komoly fennakadásokat okoz a járatok kiszolgálásában és ezáltal a forgalom menedzselésében. Ehhez társul a légitársaságoknál megjelenő további munkaerőhiány, és a légiközlekedési értéklánc egészét érintő sztrájkok.

Tekintettel arra, hogy a nemzetközi helyzet a budapesti repülőtér forgalmában és egyes utaskiszolgálási folyamatnál is érezteti már a hatását, ezért a Budapest Airport az alábbi információkkal kíván segíteni utasainak.

Járattörlések és késések

Jelenleg a járattörlések a budapesti repülőtér működését csak kis mértékben befolyásolják. Általánosságban elmondható, hogy heti szinten 10-15 üzemelési okból történő járattörlés tapasztalható légitársaságoktól függetlenül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – összességében ez nagyon alacsony a járatok teljes számához viszonyítva. A járattörléseket két körülmény befolyásolja: az egy nap több útvonalon közlekedő repülőgépek esetében a nap végére halmozott késések miatt az adott repülőgép utolsó járata már nem indul el, mert addigra a fogadó repülőtér bezár. A másik indok pedig, hogy más repülőtereken nem tudják kiszolgálni az adott járatot munkaerőhiány miatt, így a gép nem érkezik meg Budapestre.

Ha késik a gépünk, vagy törlik a járatunkat, próbáljunk minél több információt begyűjteni - illusztrációForrás: JESHOOTS.COM/Pixabay

Az utasoknak érdemes folyamatosan figyelniük az adott légitársaság információit, ha esetleg járattörlésre kerül a sor, időben tudjanak átfoglalni másik járatra. Emellett a Budapest Airport honlapján is elérhető járatinformáció pontos adatokat nyújt a járatok várható érkezéséről és indulásáról, az esetleges késésekről vagy törlésekről.

Mivel az utasok a légitársaságokkal állnak szerződésben, ezért járattörlés és késés esetén a légitársaságokkal kell felvenniük a kapcsolatot.

A légitársaságok elérhetőségeét ide kattintva lehet elérni. Arról, hogy melyik légitársaságnak ki a földi kiszolgálója ide kattintva tájékozódhatsz. 

Indulás a reptérről

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nyugalom van, az indulás előtti várakozási idő a check-in pultoknál a korábbi helyzetnek megfelelő. Az utasbiztonsági ellenőrzés során a várakozási idő továbbra is maximum 10 perc, amely messze a legjobb más európai repülőterekkel összehasonlítva.

A budapesti reptéren egyelőre nyugalom van - illusztrációForrás: Cccc3333/wikipedia.org

A repülőtérre való kiérkezést rövid távú járatok esetén továbbra is 2 órával korábban javasolja a repülőtér üzemeltető, a tengerentúli járatok esetén azonban érdemes korábban, akár 3 órával előbb kiérkezni a repülőtérre. Az önkiszolgáló poggyászfeladók segítségével a repülőtéri sorban állás elkerülhető, amennyiben az adott járat esetében ez a szolgáltatás elérhető.

A Budapest Airport arra kéri utasait, hogy akik nyáron repülős utazást terveznek, mindenképpen számítsanak a fent említett esetleges fennakadásokra, és az utazásukat ennek figyelembe vételével szervezzék. 

Később érkező bőröndök

Az elmúlt napokban sajnos általános tapasztalat számos repülőtéren, hogy az európai kiszolgálás akadozása miatt az érkező járatok nem vagy csak részben hozzák el a rajtuk tartózkodó utasok feladott poggyászát. Ez a jelenség légitársaságoktól függetlenül előfordul, hiszen az oka ugyanúgy egyes repülőterek földi kiszolgáló személyzetének hiányára vezethető vissza. Optimális esetben az induló állomáson hagyott poggyászok még aznap, egy másik járattal megérkeznek, de az is előfordulhat, hogy csak 1-2 napos késéssel jutnak el Budapestre. Ez az eset kizárólag érkező járatoknál fordul elő, a budapesti repülőtéren minden járat minden csomagja felkerült és fel fog kerülni az adott repülőgépre.

Egy kis izgalom normál időben is benne van az utasokban, hogy megérkezik-e a feladott bőröndjükForrás: Budapest Airport

A később érkező csomagszállításból adódó légitársasági kötelezettséget a 2027/97/EK rendelet szabályozza. Ebben az esetben az utasnak az adott légitársaság járatait kiszolgáló földi kiszolgáló elveszett poggyász szolgálatánál be kell regisztrálnia a csomagját. A csomag megérkezésekor a földi kiszolgáló vállalat beazonosítja a poggyász tulajdonosát és tartózkodási helyét, majd a légitársaság szerződött futárszolgálata az utas által megadott címre a poggyászokat kiszállítja. Amennyiben az utas élni kíván vele, arra is van lehetőség, hogy maga jön ki a repülőtérre a csomagjáért, miután megkapta az információt, hogy az megérkezett.

Később érkező poggyászok esetében a földi kiszolgálók elérhetősége:

Celebi Ground Handling
Tel: +36 (1) 296-5966
E-mail: LL@celebiaviation.hu

AIRPORT SERVICE BUDAPEST
T2A +36-1-296-7690
T2B +36-1-296-7473
E-mail: as.lostandfound@asaviation.hu

Menzies Aviation
T2A +36-1 - 296-8315
T2B +36-1 - 296-8399
E-mail: bud.lostandfound@menziesaviation.com

Parkolás

A nyári időszak alatt mindenképpen javasolja a Budapest Airport, hogy utasai lehetőleg az indulás előtti napokban foglaljanak parkolóhelyet, biztosítva ezzel a stresszmentes és kényelmes indulást. A repülőtéri parkolókban összesen 4900 autó tud parkolni, azonban nyáron egyre többen utaznak, így a biztonság kedvéért az online előfoglalás a legjobb megoldás.
Parkolók elérhetősége: parking@bud.hu (Tel.: 061–296 -5553)

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek