Szomszédunkban ismét erőre kapott a járvány, emiatt törlik a járatokat

Járattörlések miatt bosszankodtak az utazók Ausztriában. A hétvégén is több tucat Austrian Airlines járatot kellett rövid időn belül törölni, mert a személyzet egy része betegszabadságra kényszerült a COVID miatt – írja a thelocal.at. 

Az Austrian Airlines sok járata nem indult el, mert a személyzet beteget jelentett - illusztrációForrás: Austrian Airlines/Facebook

Az Austrian Airlines csaknem 100 járatot törölt a hétvégén a Bécsbe és az onnan induló, 700 tervezett járatból, ugyanis sok alkalmazott jelezte, hogy koronavírus-fertőzése van – jelentette az ORF. Hétfőn, június 27-én 19 járatot kellett törölni.

A légitársaság azt mondta, hogy már 150 légiutas-kísérőt vett fel, hogy segítsenek a nyári hónapok nagy forgalmának lebonyolításában. Az Austrian Airlines hozzátette: igyekeznek megakadályozni a klasszikus üdülési járatok törlését.

Az érintett járatok főként helyiek vagy olyan európai célállomásokra indulnak, mint Berlin, Stuttgart, Zürich, Barcelona vagy Szófia.

A légitársaság sajtószóvivője az Ö1 műsorának elmondta, hogy az utasokat haladéktalanul értesítik, ha járatuk státusza megváltozik, és lehetőség szerint igyekeznek más járatokra átfoglalni. Mindazonáltal az AUA azt javasolja utasainak, hogy mielőtt a repülőtérre indulnának, ellenőrizzék a járatuk állapotát az Austrian.com oldalon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek