Teljesen átalakult Sanghaj használaton kívüli reptere

    New York City első repülőterének, a Floyd Bennett Fieldnek helyén most kemping van, az ecuadori Quitóban található Mariscal Sucre nemzetközi repülőtér pedig közparkká változott át az idők során,  Parque Bicentenario néven. Ezt a tendenciát követte a sanghaji Longhua repülőtér is, amelynek helyén idén nyitott meg a Hszühuj (Xuhui) Kifutópark - adja hírül a travelandleisure.com.

    Forrás: sasaki.com

    A Huangpu-folyó partján fekvő Longhua repülőtér 1949-ig a város egyetlen civil reptere volt, de több mint 80 év után a létesítményt 2011-ben leállították. 1948-ban épült kifutópályája 1830 méter hosszú és 80 méter széle. Az átalakítások során igyekeztek megőrizni a hely történetét, miközben bekapcsolják a területet a város vérkeringésébe. Így a kifutópályából közút lett, mellette parkkal. A látogatókat emellett olyan apró, repüléstörténeti ereklyék emlékeztetik itt a hely múltjára, mint a repülőgép-alketrészekre hasonlító padok, a szárnyakra emlékeztető lámpaoszlopok, és az eredeti kifutópálya egyes darabjait is átemelték, valamint megtartották az eredeti jelöléseket.

    A sétány mellett a parkban található játszótér, három szökőkúttal, melyek közült az egyik csapadékvízzel működik, valamint egy nagy, füves terület, amely akár 3500 ember befogadására is alkalmas, emellett helyet kapott egy madármegfigyelő liget, pillangókert és illatos kert is található itt. A parkot a Jangce-deltában honos növényfajokkal ültették be, köztük 2227 fával. A Sasaki stúdió tervei alapján a projekt 2020 áprilisában készült el.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!