Utasbiztosításának felkerekített összegével most a mentőknek is segíthet

Utasbiztosításának felkerekített összegével most a mentőknek is segíthet

Vannak, akik még mindig csak legyintenek rá, pedig az utazás előtt megkötött biztosítás nem felesleges macera, írtunk is már párszor fontosságáról, de legutóbb pl. arról is, hogy a legtöbb társaság biztosítási kockázata már a terrortámadások következtében szerzett sérülésekre is kiterjed. És bár egyetlen társaságot sem szoktunk ilyenkor kiemelni, ezúttal mégis csak kivételt teszünk.

Az Európai Utazási Biztosító ugyanis nemrég csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kerekítsd fel! adománygyűjtő-programjához, amelynek keretében online vásárlóik felfelé kerekíthetik az általuk fizetett összeget, a különbözettel pedig az MMSZ mentőszolgálatának munkáját segítik.

Már 40 forint is számít. A kerekítéses adományozással az online kereskedők egy év alatt csaknem 15 millió forintot gyűjtöttek össze az internetes vásárlások során alkalmazott felkerekítésekből a Magyar Máltai Szeretetszolgálat különböző jótékony céljaira - írja szerkesztőségünkbe érkezett közleményében a biztosító, miközben hozzáteszi, az interneten vásárlók egyetlen kattintással, az utasbiztosításuk megkötésekor is kiegészíthetik kerek számra az általuk fizetett összeget.

A MMSZ mentőszolgálatának rohamkocsijai már 25 éve vesznek részt a mentésben, évente több mint 1000 alkalommal kapnak riasztást. A sürgősségi szakorvos vagy mentőtiszt által vezetett mentőegységek ráadásul önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül, szabadidejükben vállalják a szolgálatot. Mivel a rohamkocsikat és a teljes felszerelést adományokból tartják fenn, az eszközök és felszerelések megújítása és bővítése elengedhetetlen.

Ezért a biztosító 2018. március 31-ig adományt gyűjt az MMSZ-mentőszolgálat eszközparkjának megújítására és bővítésére, miközben az utazóktól azt kéri, ha tehetik, indulás előtt ne csak az utasbiztosításra gondoljanak, hanem arra is, hogy ezzel most másokon segíthetnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek