Most már biztos: nyáron indul a Budapest-Szöul járat

Nyártól közvetlen charter járatokat indít az Asiana Airlines Budapest és Szöul Incheon repülőtere között.

A nyári utazási csúcsidőszakban július 1. és augusztus 26. között, heti egy alkalommal fordulnak majd Budapest és Dél-Korea fővárosa, Szöul között a Boeing 777-es óriásgépek.

Magyarországon az elmúlt öt évben megtriplázódott a koreai látogatók száma, így 2015-ben már meghaladta a százezres létszámot. A légi utasok esetében 10 %-kal nőtt az ázsiai országból érkezők száma az elmúlt évben. Ezek a statisztikák is jól mutatják az igényt a közvetlen járatra a két ország között. Magyarországot és Dél-Koreát gazdasági téren is erős szálak kötik össze, hiszen több koreai nagyvállalat jelentős szereplője a hazai feldolgozóiparnak: egyebek mellett a Samsung elektronikai és a Hankook gumiipari cég az elmúlt években több mint 2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, és együttesen mintegy 10 ezer embert foglalkoztatnak - olvasható a Budapest Airport közleményében.

Ha esetleg ön is kedvet kapott az utazáshoz, olvassa el tippjeinket, hogy mit ne hagyjon majd ki a városnézésből, vagy nézegessen fotókat Szöulról az alábbi galériánkban!

 

Galéria: Ezt az 5+1 dolgot ne hagyja ki, ha eljut Szöulba!Fotó: Nestor Lacle / flickr
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek