Megmentettük a világot! Időfutár Kalandsétán jártunk

Csodás időnk volt mikor felkerekedtünk a Harcsa utca 2-es szám alatt lévő Pagony könyvesboltból, hogy bejárjuk a budai oldal legszebb részeit. A hangulatos kis boltban megkaptuk a kalandsétához szükséges térképeket, útmutatókat és feladványokat, majd útnak is indultunk, hogy teljesítsük a küldetésünket, amit a múltból bíztak ránk, a jövő védelmében. 

Az Időfutár Kalandséta - Az illuminátus Időkapu egy olyan séta, ami hasonló elven működik, mint a szabadulószobák, csak nem egy zárt helyről kell kijutnunk, hanem korszakokon átkelve, környezetünket felfedezve meg kell oldanunk bizonyos feladatokat, hogy a végén visszatérhessünk a saját idősíkunkra és megmentsük a világot.

A Neuschloss-villa a Rózsadombon, ide is eljtuhatunk a séta soránForrás: Travelo.hu / Gerencsér

Ez a séta - a könyvesboltláncnak több kalandsétája is van, más-más történetre alapozva - elsősorban azoknak szól, akik szeretik és hallgatták az Időfutár rádiójátékot, vagy éppen olvassák a belőle készült  könyvsorozatot. Mi a rádiójátékra kattantunk rá, így nem is volt kérdés, hogy kalandozni indulunk a szereplőkkel. Az utunkon Sándor bá és Zsófi segített minket tippekkel, QR-kódokkal, térképekkel és természetesen egy körzővel, ami a történet kulcsfontosságú része.

A kalandséta története szerint Born Ignác, a híres botanikus felfedezte, hogy a török időkben salétrommal, a lőporgyártás anyagával szennyezett földben bizonyos baktériumok megbolondultak, és veszélyt jelentenek a növényvilágra. A szennyezett földből szerzett mintákat el kell juttatnunk egy még nagyobb tudósnak, hogy kifejlessze az ellenszert. Azt viszont már nekünk kell kideríteni az út során, hogy kinek és hogyan lehet eljuttatni a létfontosságú mintákkal teli üvegcséket. 

Teljesen beleéltük magunkat a kalandbaForrás: Travelo.hu / Gerencsér

Az első feladat még a Frankel Pagonyban várt ránk, de aztán megkaptuk a csomagunkat és útnak is indulhattunk. Mi most csak ketten voltunk, de akár 8 fő is részt vehet egy sétán, amire időpontokat online foglalhatunk. A kalandséta táskájában találtunk térképeket, helytörténeti füzetet, feladvány füzetet és természetesen megoldókulcsot is, ha esetleg megakadnánk valahol útközben.

Követtünk minden nyomot, a QR-kódokat isForrás: Travelo.hu / Gerencsér

Nem tagadjuk, mi többször is rápillantottunk a megoldásokra, de nem azért, mert a feladványok olyan nehezek lennének, csak, hogy biztosak legyünk, jófelé indultunk el. A budai oldal csodaszép részein kalandoztunk, sok apró részletet felfedeztünk, amik egy sietős hétköznap biztos nem tűnnének fel. Teljesen más irányból közelítettünk meg olyan szép budai helyszíneket, mint a Gül Baba türbéje, vagy az Apostol utca, amiket betéve ismerünk, mégis újdonság volt az irány és a környék. 

Ahol kukkolták a fürdőzőket

Anélkül, hogy elmondanánk miként és milyen okból értünk oda, kiemelnénk egy helyszínt, ami több szempontból is a séta egyik fénypontja, legalább is szerintünk. Ez pedig nem más, mint a Manszfeld Péter park.

Mint korábban említettük, a kalandséta vászontáskájában találni egy Illuminátus időkapú útikönyvet is, amit a túra végén magunkkal vihetünk. Ebben olvasható, hogy "a Rózsadomb látképét évszázadokig egy muzulmán és egy keresztény épület határozta meg, Gül Baba síremléke és a Veronika kápolna. Utóbbinak mára egy utcanéven és egy emléktáblán kívül semmi nyoma nem maradt. A kápolnát sokáig az Országúti Ferencesek kezelték, még körmeneteket is vezettek fel ide. Az épületet sokrszor átépítették és felújították, de miután a második világháborúban csúnyán megsérült a sorsára hagyták, és 1950-ben lebontották. Helyén ma a Manszfeld Péter park áll." 

A Manszfeld Péter parkForrás: Travelo.hu / Gerencsér

A domboldalon álló parkból ma gyönyörű kilátás tárul elénk. Egészen a Vársoligetig elláthatunk és láthatjuk felemelkedni a Szinyei Merse Pál ihlette piros-fehér csíkos hőlégballont is. De régebben, az 1960-as években, még nem ez volt a kilátópont fő attrakciója. A korabeli beszámolók szerint a parkból pont rá lehetett látni a Lukács fürdő meztelenül napozó vendégeire, így a domboldalon "huszas, harmincas csoportok bámészkodtak távcsövekkel. Olyan volt a forgalom, mint valami divatos, nyári vendéglőben!"

Kilátás a parkbólForrás: Travelo.hu / Gerencsér

Mára ennek a tumultusnak nincs jele; a park csendes, tiszta, szép virágágyások, padok és egy bronz szobor vár ránk a lépcsőn, vagy az említett Veronika utcán felsétálva. 

Hogy keletkezett a kalandséta?

Miután végigjártuk, körülbelül 2,5-3 óra alatt a sétát - azért tartott több ideig, mert beültünk egy fagyira a Lukács fürdő mellett - szerencsésen visszaértünk a könyvesboltba. Itt volt lehetőségünk találkozni a Kalandséta egyik szervezőjével és szerkesztőjével Győri Hannával, aki elmesélte nekünk, hogyan is jön létre egy ilyen kalandséta.

Forrás: Travelo.hu / Gerencsér

Mire kell figyelni, miket kell megtervezni egy ilyen séta kialakításánál?

Nagyon sok mindenre. Ez már a negyedik kalandsétánk, és megtanultuk, hogy olyan "nyomokat" kell keresni, amik biztosan nem változnak. Ezenkívül nem kell nagyon nehéz feladatokat adni, hiszen ott, helyben, menet közben kell megoldani. Nagyon egyértelműnek kell lenni a feladatnak, majd annak is, hogy merre megyünk tovább. Lehetőleg tömörnek kell lenni, hogy a gyerekek türelme ne vesszen el. Figyelünk a megcélzott korosztályra, olvasási, számolási, szövegértési képességeire, és hogy mennyit tudnak gyalogolni. Igyekszünk kerülni a közlekedési szempontból veszélyes átkeléseket. A tartozékok száma ne legyen se túl sok, hogy lehessen kezelni, se túl kevés, hogy élményt adjon.

Hogyan terveztétek meg az útvonalat?

Először is megnézzük, hogy a boltok közelében (jelen esetben a Frankel Pagony közelében) milyen érdekességek vannak, amik egyfelől várostörténetileg, másfelől megfigyelés szempontjából érdekesek. Végigsétál a várostörténész Kovács Tamás György, a játék tervezője Marosvári Tamás, én, mint szerkesztő, az író Vészits Andrea külön-külön és együtt is, többször is az útvonalon, és minden szempontot megnéztünk, felmértünk.

Mióta indulhatunk Időfutár Kalandsétára és kik dolgoztak az elkészítésén?

Idén tavasszal indult be igazán, télen lett kész. Marosvári Tamás, Vészits Andrea, Kovács Tamás György az ötletgazdák és írók, én, mint szerkesztő, Győri Bori illusztrátor, valamint a Pagony más munkatársai, és sok-sok gyerek, család, akik tesztelték, és akik rengeteg értékes meglátással, kritikával építették a sétát.

A talányok leírása mellé kapunk a táskában egy helytörténeti füzetet is. A budai dombok épületei, terei, történetei a sétát is alakítják, áthatják. Tervben volt, hogy egy kicsit okítjátok is a séta résztvevőit?

Ez nagyon fontos cél volt, egyfajta infotainment. Imádjuk a városunkat, és borzasztóan szeretjük a történelmét is, szeretnénk ezt átadni a gyerekeknek és persze érdeklődő felnőtteknek is!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek