Világszerte veszélyeztetett vörösnyakú ludat lőttek le a Hortobágyon

A Hortobágyi Nemzeti Park területén november 5-én találtak rá egy elpusztult vörösnyakú lúdra, amely a veszélyeztetett fajok közé tartozik világszerte – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel. A vizsgálatok során kiderült, hogy a lúd testében ólomsörét volt.

Gyönyörű tollazata van a vörösnyakú lúdnakForrás: ianwakefield1967/Pixabay

A vörösnyakú lúd a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a sérülékeny besorolású fajok közé tartozik, világállománya csökkenő, mindössze 18-19 ezer pár. A faj átvonuló- és telelőterülete részben a klímaváltozás következtében fokozatosan nyugatra tolódik, így Magyarország szerepe és felelőssége is jelentősen nő a nemzetközi védelem terén.

A vörösnyakú lúd állományának magyarországi súlypontja a Tiszántúlon található, így ezeken a területeken kiemelt szerepe van a vadászati korlátozásnak.

A fokozottan védett lúdfaj ugyanis szinte minden alkalommal a vadászható nagy lilik csapataihoz társul, sok esetben pedig a védett területeken kívül táplálkozik.

A lelőtt példányForrás: MME

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a vadászati szabályozás az idei évig figyelembe vette a természetvédelmi elvárást, hiszen a tiszántúli megyékben a vadlúdvadászat az országos vadászati idényhez képest szűkített időintervallumban, december 1. és január 31. között volt lehetséges. Ez megváltozott, az egész ország területén egységesen október 1-től lehetséges a vadlúdvadászat.

Publikált kutatások alapján a vörösnyakú lúd október végén érkezik a térségbe, a vonulási csúcs általában novemberben észlelhető.

Decemberben pedig jelentősen csökken az állományuk, ezért különösen fontos a faj szempontjából kiemelt területeken a vadászati korlátozás fenntartása. Annak érdekében, hogy ez az eset a jövőben ne ismétlődhessen meg, az MME azt kéri többek között az Agrárminisztériumtól, hogy szüntessék be a vadlúdvadászatot az érintett Natura 2000 különleges madárvédelmi területeken; készítsék el a vörösnyakú lúd fajmegőrzési tervét; valamint indítsák be a közös, vadászati, mezőgazdasági és természetvédelmi szakmai programot az illegális lelövések megelőzése érdekében - áll az összegzésben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek