Ez a különc virágunk élénk színekben pompázik ősszel

Az őszi kikerics egy felettébb érdekes növény, márcsak azért is, mert az átlagember nem számít arra, hogy ősszel, amikor a legtöbb fa és bokor lehullatja a levelét és elmegy "téli álmot" aludni, egy virág fogja magát és tömegesen virágozni kezd.

Az őszi kikerics ilyenkor élénkíti a tájatForrás: @Biró István / kmnp.hu

Pedig a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületének változatos gyepein ez történik most. Az őszi kikerics szeptember közepe óta számos helyen tömegesen virágzik. De most csak a virágok vannak a felszín fölött, a kövér, húsos levelek tavasszal bújnak majd elő - olvasható a kmnp.hu hírében.

Az őszi kikerics elsősorban domb- és hegyvidékek legelőin, kaszálórétjein fordul elő, ott viszont tömegesen, ezért nem is áll természetvédelmi oltalom alatt. 

Ilyenkor pedig élénk lilás-kékes-pirosas színekkel borítja be a legelőket.

A nemzeti park szakemberei több mint 60 folton találtak őszi kikericset, de emellett szálanként is sokfelé előfordul. Békés megyében csak a Kis-Sárréten él jelentősebb állománya, elsősorban Geszt, Körösnagyharsány és Biharugra határában.

Legszebb állományai a körösnagyharsányi Sovány-háton, Miska-réten, valamint a geszti Baglyosi-legelőn találhatók.

Erősen mérgező növény, ezért a legelő állatok elkerülik. A régi gyomnövényes könyvekben még legelőgyomként tartották számon. A szakértők szerint több olyan növény- és állatfaj telepedett meg a Kis-Sárréten, ami nem igazán jellemző az Alföld vidékére. Az őszi kikerics is ezek közé a fajok közé tartozik. Mi pedig egy kirándulás során saját szemünkkel meg is csodálhatjuk a látványt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek