Indul a regisztráció az ősz legjelentősebb közösségi túrarendezvényére

A Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében október 9-én az Országos Kékkör teljes útvonalát – azaz a három hazai kéktúrát – szabadon választott helyszíneken, egy időben lehet majd bejárni. A kéktúrázás napján 143 túraszakaszra, maximum 50 fős túracsoportokba hívják a természetkedvelőket országszerte. A három klasszikus kéktúrát (a legendás Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az idén 25 éves Alföldi Kéktúrát) magában foglaló Országos Kékkörön így több mint 2580 kilométer bejárására nyílik lehetőség - adja hírül az mtsz.org.

Országos KéktúraForrás: Horvabe/Wikipedia

A szakaszok közel 10 százaléka tematikus vagy ünnepi tartalmat rejt. Lesz ismert terepfutók által patronált szakasz az Alföldön, nordic walking szakasz, geotúra és nomád beállítottságú szakasz is. A szervezőket az MTSZ saját tagszervezetei, valamint az állami erdőgazdaságok, a nemzetipark-igazgatóságok és a natúrparkok is segítik.

A túranap legrövidebb szakasza mintegy 8, a leghosszabb 30 kilométeres, a teljes nap folyamán 292 települést érintenek majd a túrázók, 174 kilátópontról csodálhatják meg hazánk természeti szépségeit, továbbá 307 vízfolyást fognak keresztezni útjuk során.

A tavalyi év nagy sikere volt, hogy a túrázóknál lévő jeladók segítségével az online térben rajzolódott ki a Kék útvonala. Idén sem lesz ez másként, így a rendezvény honlapján is követhető lesz a kéktúrázók haladása. Az október második szombatján lebonyolított esemény egyfajta „természetjáró Guinness-rekord" is, amelynek keretei között a leghosszabb túraútvonalat és a legnagyobb földrajzi területet egy nap alatt bejáró hazai túrarendezvény valósul meg. A túrákra való jelentkezés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, bővebb információk a kekturazasnapja.hu honlapon olvashatók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek