Gólyák nyomába eredhetünk és cseppkörúton is részt vehetünk a hétvégi programkavalkádban

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság július 24-én több helyszínre is szervez programokat, amik a kenuzás szerelmeseit, a madárkutatókat, a cseppkövek felfedezőit és a természetben megbújó művészet kedvelőit is lekötik majd jó pár órára. 

Duna-Dráva Nemzeti ParkForrás: Mórocz Attila / Duna-Dráva Nemzeti Park Facebook

Az első program azokhoz szól, akik kenuban ülve fedeznék fel a Béda-Karapancsa vidékét, vagyis a Duna-Dráva Nemzeti Park azon részét, mely a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő vizes élőhelyeit foglalja magába.

A kenutúra helyszíne a Külső-Béda lesz, mely egykor a Duna főága volt, majd később, a folyószabályozás miatt mellékággá vált. A túra leírása szerint nyugodt víztükre és vadregényes partja a vízimadarak paradicsoma, így ha résztvevőknek szerencséje van, akkor találkozhatnak barna kányákkal, szürke gémekkel és jégmadarakkal is.

A program két részből áll: először jön a kenutúra, majd a Fehér Gólya Múzeum, ahol tárlatvezetéssel ismerhetjük meg az itt élő madarak életét. A túrára előzetesen jelentkezni kell emailben, a 9 órakor kezdődő esemény teljes ára 2200 forint személyenként - olvasható a rendezvény oldalán, ahol a többi fontos információ is megtalálható, beleértve a találkozási pontról és a szükséges felszerelésről szólót is.

Cseppkövek nyomában elektromos rásegítéssel

Szintén a szombati napon, július 24-én rendezik meg a Mecseki „cseppkörutat", vagyis egy kellemes túrát elektromos kerékpárokkal. A leírás szerint ezt az e-bike túrát a Nyugati-Mecsek látványosságai köré szervezik, és nem maradhatnak ki belőle az orfűi malmok, a Vízfő tanösvény, az Abaligeti-barlang, a kővágószőlősi és a cserkúti Árpád-kori templom, valamint a Mecsek erdei sem.

A szervezők szerint gyönyörű utakon, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag erdeiben, hegyen-völgyön keresztül tekerhetnek azok, akik ezt a túrát választják. Az e-bike-oknak hála nem kell majd tartani az emelkedőktől, és így felhőtlelnül lehet élvezni a hegyi kerékpározás örömét.

A kép csak illusztrációForrás: lioneltgta / Pixabay

Az útvonal így alakul: Pécs (Tettye) – Remete-rét – Orfű – Abaliget – Kővágószőlős – Cserkút – Pécs (Tettye). Jelentkezni emailban lehet, a 14 500 forintos részvételi díj pedig tartalmazza a túravezetést, a túraszervezést, az elektromos pedelec kerékpárok bérleti díját, a vízhatlan kerékpáros táskát és lakatot igény szerint.

 Művészet a természetben

Július harmadik szombatjának utolsó programján az érdeklődőknek ismét lehetősége nyílik idegenvezető kalauzolásával megismerni a Nagyharsányi Szoborparkot. A 10 órakor kezdődő és másfél órás vezetés ideje alatt a résztvevők sétát tesznek a Szoborparkban, előtte pedig meghallgathatnak egy ráhangoló kiselőadást.

Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park / Facebook.com

A séta közben érintik majd az alkotói periódusok legjellemzőbb munkáit és az alkotóműhelyt is. De helyet foglalnak majd a Szimpozion asztal körül, ellátogatnak a napjainkban is színházi előadások helyszíneként szolgáló Amfiteátrumhoz, valamint az annak közelében kialakított Pihenőtérhez. Bekukkanthatnak a Meditáció kertjébe és megtekinthetik a Kőesést is. A séta zárásaként végigjárjárják a 2020-ban átadott panorámasétányt, ahonnan szép kilátás nyílik a szoborparkra. A séta ára 700 forint személyenként, a találkozási pont a park bejáratánál lesz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek