Ezen az online túrán bebarangolhatjuk az örök várost

A Nemegyedül.hu és a Livestream by El-Vision közös szervezésében, március 13-án részt vehetünk egy online római sétán, amit élőben kísérhetünk végig a honlapon. A Róma, az örök város című program 15 órától kezdődik majd, és 8 perccel a kezdés elött lehet majd csatlakozni az adáshoz. 

Forrás: nimrodins/Pixabay

A leírás szerint a séta a Piazza Veneziáról indul. Láthatjuk majd a Palazzo Veneziát, végighaladunk majd a Via del Corso és a Via dei Fori Imperiali utcákon, illetve megszemlélhetjük a Vittorio Emmanuele emlekművet is. Innen az idegenvezető tovább halad a Capitolium irányába, miközben Róma születéséről, legendáiról és mindennapjairól mesél. Miután a capitoliumi palotákat és teret, illetve a templomokat megnéztük, következik a Forum Romanum és a Colosseum virtuális bejárása. A képernyőn keresztül útba ejtjük a legszebb templomokat, bazilikákat, a Vesta-szüzek házát, és különleges rezidenciákat, diadalíveket is megszemlélhetünk.

A programot nézhetjük a Nemegyedul.hu Facebook-oldalán keresztül, ahol kérdéseket is feltehetünk a vezetés közben, illetve a szervezők honlapján keresztül is elérjük majd az élő bejelentkezést. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek