Egy indiai párt kitiltottak a Mount Everestről, mert hamis fotókat mutattak be a csúcshódításukról

Két indiai hegymászót hat évre eltiltottak a mászástól Nepálban, mert azt hazudták, hogy feljutottak a Mount Everest csúcsára. Egy vizsgálat azonban megállapította, hogy Narender Singh Yadav és Seema Rani Goswami meghamisította a 2016-os csúcshódításuk dokumentumait. Az állítólag egy párt alkotó duót a vezetőjükkel együtt Nepál kitiltotta országából miután vizsgálat indult ellenük, és ők nem tudtak semmilyen igazolható bizonyítékkal szolgálni a csúcsra jutásukról. 

A Mount Everest egyik alapbázisánálForrás: truthseeker08/Pixabay

A nepáli idegenforgalmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a saját és a más hegymászókkal folytatott vizsgálatok alapján a pár „soha nem jutott fel a csúcsra. Nem tudták bizonyítani, hogy feljutottak, még a csúcson készült, megbízható fényképek sincsenek a birtokukban" – mondta. A minisztérium egy másik szóvivője hozzátette: "Vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy hamis dokumentumokat, fényképeket nyújtottak be. A dokumentumok és az érintett tisztviselőkkel folytatott beszélgetések alapján, beleértve a serpákat is, erre a következtetésre jutottunk" – jelentette ki.

A sikeres mászást minden esetben dokumentálni kellForrás: David Mark/Pixabay

A két hegymászót és vezetőjüket, Naba Kumar Phukont hatéves eltiltásra ítélték - amely visszamenőlegesen 2016 májusától kezdődik -, az expedíciót szervező Seven Summit Treks céget 50 000 rúpiára, nagyjából 200 ezer forintra, míg az őket kísérő serpát 10 000 rúpiára, azaz mindössze 40 ezer forintnak megfelelő pénzbírságra kötelezték.

Eközben egyre nagyobb a félelem a három eltűnt hegymászó miatt, akik megpróbálták elérni a világ második legmagasabb hegyét, a K2-t, nagyjából 1500 km-rel odébb az Everesttől.

Az izlandi John Snorri, a chilei Juan Pablo Mohr és a pakisztáni Muhammad Ali Sadpara hegymászók pénteken elvesztették a kapcsolatot az alaptáborral. Sajid Sadpara, Muhammad Ali Sadpara fia, azt mondta, hogy apjának és társainak a túlélési esélyei igen csekélyek. "Nagyon kevés annak az esélye, hogy télen két-három napot túléljenek 8000 méteren" – mondta Sadpara az újságíróknak. Pénteken megerősítették a hírt, hogy egy bolgár hegymászó is meghalt a K2-ön – írja a Daily Mail.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek