A wokban csúszástól a síbringázásig – A 10 legelvetemültebb téli sportág

Ha téli sportok kerülnek szóba, akkor természetesen csupa olyan dolog ugrik be, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a hóhoz, a jéghez vagy egyszerűen a hideghez. Most felejtsék el egy pár percre a síelés-szánkózás-korcsolyázás szentháromságát, mert néhány olyan variációt mutatunk, melyek amellett, hogy szokatlanok, roppant szórakoztatóak is. 

Yukigassen

A japán név valóban japán elképzelést takar. Lehet, hogy most sokan felhördülnek majd, hogy „de hát ez csak hógolyózás", és lényegében igazuk lesz, de itt nem ám csak úgy cél nélkül röpködnek a hógolyók, hanem szépen megkomponálva, szabályok szerint.

A yukigassen több mint egy szimpla hógolyó csataForrás: Aija Lehtonen/Shutterstock

A japánok hógolyó csatájában két csapat vesz részt, csapatonként hét-hét játékossal. Az erre kijelölt pályán játsszák a játékot, a cél az ellenfél zászlójának megszerzése. A profizmust mutatja, hogy külön sisak van erre a célra, és 90 darab hógolyót eleve legyártanak a meccsek előtt.

Ugrás a wokba

Pontosabban csúszás a wokban. Ez a verseny nagyon erős hasonlóságot mutat a szánkózással, azzal a különbséggel, hogy itt a jármű, ami a havon siklik, egy wokra erősen emlékeztető valami, és a versenyek szervezői is woknak nevezik. Nem kell lebecsülni a buhera szánkózás jeleit mutató wokozást, mert állítólag villámgyorsan tud siklani a havas lejtőn a főzőedényszerű alkalmatosság – olyat is olvastunk, hogy 100 km/órás sebességgel hasított vele valaki, de ennek csak úgy lehet utánajárni, ha ki is próbáljuk. A versenyág feltalálója egyébként a német tévés, Stefan Raab és még világbajnokságot is rendeznek a wokosok.

Snowkiting

Ami, ha bonyolítani akarunk, majdnem olyan, mint a kitesurfing. Írhatnánk szépen, magyarosan is, de igazán jó megfelelője nincs a dolognak. A kite mindkét esetben sárkányt jelent, és míg a kitesurfing egy olyan vízen siklás, amit egy égen lebegő sárkányernyő segít, addig a snowkitingnél változik a felület, és havon történik mindez.

Nagyon izgalmas, de nagyon észnél kell lenniForrás: Parilov/Shutterstock

Az ötlet egyébként egyáltalán nem új, olyannyira nem, hogy már a 60-as években is kísérleteztek vele, a 21. század elejére pedig gyakorlatilag minden olyan országban, ahol havat lehet látni, voltak követői a sportágnak.

Az Északi-sark maraton

A hóban futás csúcsát jelenti ez a verseny, mely kegyetlen körülmények között zajlik. A bő 42 kilométeres maratoni távot lefutni eleve nem csekélység, és aki mondjuk ennek a felével próbálkozott, az tudja, hogy milyen embert próbáló feladat. Képzeljék el ugyanezt sarkvidéki körülmények között, ahol a verseny elejétől a végéig kegyetlen hideg lesz az idő. Akit mindez nem riaszt, és úgy érzi, hogy fel tud készülni időben, az még jelentkezhet a következő versenyre, amely 2020. április 13-án lesz.

Bandy

Vagy más néven jéglabda. Leginkább a jégkorong kistestvére ez a sportág, melyben ugyanúgy ütőket használnak, csak épp nem egy korongot terelgetnek a játékosok, hanem egy labdát. A játékot jégpályán játsszák, a játékosok korcsolyát viselnek, a labdát pedig az ellenfél kapujába kell belőni.

A nap, amikor Kate Middleton is beállt bandy-t játszaniForrás: Liv Oeian/Shutterstock

Bár nagyon sok hasonlóságot mutat a hokival, a bandy a gyepladához is köthető valamennyire. A sportágat orosz hokinak is hívják, és az oroszok szerint valóban ők találták fel a bandy-t. Az 1953-as téli olimpián már szerepelt bemutató sportként, és bár a hivatalos programba soha nem került be, hallani olyan találgatásokat is, hogy 2022-ben ez megváltozhat.

Síbringázás

A bringázás és a síelés szerelemgyereke ez a fura sport, melyhez egy egészen különleges szerkezetre van szükség. A síbringázás, azaz a snowbobbing kellékeként egy olyan biciklit képzeljenek el, amelynek nincs pedálja, a kerekeket pedig sítalpak helyettesítik. Bár elsőre úgy tűnik, hogy ennek a szerkentyűnek inkább a játszótereken van a helye, a felnőttek is imádják, sőt, annyira komolyan veszik, hogy világbajnokságot is rendeznek a sportágból. A gyorsasági rekordot egy osztrák versenyző tartja –Erich Brenter 1964-ben 164 km/órás, nyaktörő sebességgel suhant végig a pályán.

Hószörfözés

Jellegében ez a sport legjobban a snowboardozáshoz hasonlít, azonban a deszka, illetve a mögötte lévő koncepció is egészen más. Először is nincsenek rajta kötések, azaz a szörfözőnek nincs hova bedugni a lábát, ami a deszkán tarthatja őt, így nehezebb rajta maradnia, és a manőverezés is bonyolultabb.

De az is igaz, hogy a hőszörfözés nem a gyorsaságról és a pazarul kivitelezett trükkökről szól. Itt a cél nem a látvány, hanem a mozdulatok finomsága, ahogyan a víz hullámaihoz hasonlóan emelkedik és süllyed a deszka a havas lejtőkön.

Speed flying

No, és akkor még egy sport, amely többet is kombinál az előbb felsoroltakból. Itt is ernyőt használnak, mégpedig egy siklóernyőt, amit adott esetben a síelő visel. A lényeg igazából annyi, hogy a síelő ernyőjébe belekap a szél, így aztán az eszetlen gyorsan kezd siklani a lejtő fölött, lábán a lécekkel. Mivel a szél ide-oda dobálhatja az ernyőt, ezért a cél az, hogy minél többször tudja a síelő letenni a lábát, azaz a léceit a hóra. Az élmény félelmetesen jó is lehet, azonban mindenhol felhívják a figyelmet arra, hogy csak felkészülten szabad nekivágni egy ilyen siklásnak, mert komoly, akár halálos balesetek is előfordulhatnak.

Hópóló

Azaz snow polo. Igen, ez a lovaspóló havon játszott verziója, melynek legszebb példáját a svájci St. Moritzban találjuk. Legközelebb január 24. és 26. között kerül sor a világbajnokságra, melyet a befagyott svájci tavon rendeznek meg.

A lovas póló téli verziójaForrás: Hal_P/Shutterstock

Ez tipikusan egy olyan sportesemény, amely alapvetően a felső tízezret érinti, akik dizájner síruhában kortyolgatnak pezsgőt két játszma között, de ettől függetlenül bárki elmehet megnézni a havon, ütőkkel és lóháton játszott meccset.

Lapáton csúszás

Ha már a wokba be lehet pattanni, akkor miért ne? Az elgondolás ugyanolyan egyszerű, mint az előbb említett esetben: kell egy jól csúszó felület, amire ráfér a versenyző feneke, és ennyi. A lapáton csúszást egyébként Új-Mexikóban találták ki a '70-es években: az ottani síparadicsomokban dolgozó munkások közlekedtek így a lejtőkön, hogy kicsit gyorsabban jussanak el egyik helyről a másikra. A technika annyi, hogy a csúszni vágyó ráül egy sima hólapátra, szemben a nyéllel, enyhén hátradől, lábait pedig előre nyújtja. A versenyeken be is vaxolják a lapátokat, így nem ritka a 100 km/órás sebesség sem.

Ha azonban olvasóink még további ötletekre kíváncsiak, akkor olvassák el korábbi gyűjtésünket is, melyben szintén nyakatekert téli sportokat mutattunk be.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek