Jancsi és Juliska történetére emlékeztet ez a különös holland hagyomány

Megdöbbentő, de nem egy civilizálatlan ország hagyománya, hogy tizenéveseket raknak ki éjjel az erdőbe, ahonnan egyedül kell visszatalálniuk. Éppen ellenkezőleg, egy jóléti államban, Hollandiában dívik egy nagyon régi cserkész szokás, ami mára kezdi megosztani az embereket, hogy vajon tényleg szükség van-e erre. Erről a jelenségről az Independent számolt be cikkében

A kép illusztrációForrás: Shutterstock

Általában tizenéves kiskamaszokkal mennek ki az erdőbe, akiknek maguknak kell visszajutniuk a táborba. Ez kemény kihívást jelent ekkora gyerekeknek, akik gyakran hajnal 2-3 óráig keresik a visszavezető utat. A katonai gyakorlatozásnak is beillő feladatnál a felnőtt szervezők nehezítésképpen gyakran téves nyomokat hagynak, sőt, időnként az aljzatban rejtőznek, és vaddisznó hangokkal riogatják a gyerekeket.

Ezzel a hagyománnyal arra akarják ösztönözni a gyerekeket, hogy ne függjenek túlzottan a felnőttektől, és tanulják meg idejekorán a felelősségvállalást. Sajnos ez a szokás már halálos áldozatokkal is járt, amikor 2011-ben és 2014-ben autósok gázoltak el az út mentén sötétben gyalogló gyerekeket. Bármennyire is megdöbbentő, de ez sem szabott gátat ezeknek a túráknak, bár akkor szigorítottak a szabályokon.

Azóta a cserkészszövetség megköveteli a résztvevőktől, hogy viseljenek láthatósági mellényt, tartsanak maguknál mobiltelefont és listát állítottak össze a betartandó szabályokról is. Ezzel együtt egyre többen hangoztatják, hogy egy ilyen kaland alatt a gyerekeket a lehetséges fizikai veszélyeken túl komoly lelki traumáknak is kiteszi. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek