Gyönyörű fapallós kilátó nyílt Lengyelországban, és egészen hatalmas lett

Krynica-Zdrój települése eddig inkább gyógyüdülő központként volt ismert Lengyelországban, hamarosan azonban már a legújabb látnivalója miatt fog bekerülni a lengyel túrázásokról szóló cikkekbe és úti könyvekbe. Augusztus 19-én ugyanis a lombok koronái között, sőt, felett nyitották meg azt a hatalmas installációt, amely fapallós szerkezeten vezet magaslati sétára, és amely egy 50 méteres kilátótoronyba viszi a látogatókat – írta a Gazeta Krakowska cikke alapján a Lengyel Idegenforgalmi Hivatal.

A természet itt olyan perspektívából látható, akár egy felhőkarcoló 17. emeletérőlForrás: wiezawidokowa.pl

Ma ez Lengyelország első olyan kilátótornya, amely szerkezete, mérete és fekvése miatt egyaránt különlegesnek számít. A Słotwiny Arena síközpont csúcsán 896 méter magasan, a Jaworzyna Krynicka hegyei közötti sávban épült kilátótorony különleges fából, fehér akácból készült, amelynek esztétikai élményét még inkább kiemeli, hogy bükk, jegenye és lucfenyő erdő öleli körül.

Forrás: Polish Tourism Organisation

Miközben egyre magasabbra haladunk, egészen a fák koronájáig, majd azok fölé, azt az életet figyelhetjük meg, amely a természet számunkra már ismeretlen szintjén zajlik, ráadásul hallhatjuk az erdő összes hangját, amelyek általában csak a távolból jutnak el hozzánk.

Forrás: Wojciech Matusik/Polish Tourism Organisation

Az ösvényen információs táblák mutatják be a természet helyi lakóit és a régió történetét, de a legkisebbeket valószínűleg az installációhoz épített 60 méter hosszú csúszda fogja majd inkább érdekelni. A toronyba nemcsak a panorámaúton tett sétával lehet feljutni, hanem egy hatszemélyes ülőlifttel is, amelyet a fapallókhoz hasonlóan szintén úgy alakítottak ki, hogy a babakocsival vagy kerekesszékkel érkezők is tudják használni.

Forrás: wiezawidokowa.pl

A kilátótoronyba a belépő felnőtteknek 39 PLN, a gyerekeknek és nyugdíjasoknak szóló kedvezményes jegy pedig 32 lengyel zloty, de a 3 év alatti gyerekek után nem kell fizetni. A kilátó egész évben, minden nap 9-től este 7-ig tart nyitva, a pontos címért kattintsanak az installáció weboldalára

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek