Nyugodt tempójú nézelődésre ösztönöznek az új térképek

A „slow" kifejezés szépen lassan beúszott a köztudatba, az angol kifejezés szó szerinti fordításban „lassú"-t jelent. Így a gyakran hallott slow food például arra utal, hogy nem kell az ennivalót két perc alatt behajítani a szánkba, oda sem figyelve arra hogy mit eszünk, hanem meg kell adni a módját, lehetőleg a készítésnek is.

Nem letudni, hanem megélni kell a kirándulásokatForrás: adamkontor/Pixabay

A "slow térkép" pedig egy olyan változat, amely azt mutatja meg az utazóknak, hogy mennyi minden érdemes bejárni egy-egy helyszínen. Nem egyik helyről a másikra rohanva, és a legfontosabb látnivalókat letudva, hanem nyugodtan, lehetőleg gyalog, vagy akár biciklivel. Így marad idő az élmények befogadására és feldolgozására, egy-egy beszélgetésre, csendes szemlélődésre, és valódi feltöltődésre a nyaraláskor sokszor elforduló rohanás helyett.

A büki és a bükfürdői slow térképpel éppen erre szeretnék felhívni a figyelmet. Bükön például bicikliúton és gyalogúton is el lehet jutni az egyik látnivalótól a következőig, éppen ezért azt javasolják a látogatóknak, hogy az autót inkább hagyják egy ingyenes parkolóban, és sétálva induljanak neki a felfedezésnek, írja a Turizmus.com.

Egyik település esetében sem kell hatalmas távolságokkal számolni, és persze a program része az is, hogy közben a kirándulók leüljenek pihenni egyet. Ezért nemcsak a látnivalók vannak feltűntetve a térképeken, hanem például játszótér, termelői piac, olvasásra alkalmas zug, sőt, „mókuslelőhelyek" is vannak a felsorolásban.

A büki slow térképe ezen a linken, míg a bükfürdői ezen a linken tölthető le.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek