Sikerült korlátok közé szorítani a Görögországban pusztító erdőtüzeket

Noha a lángokat sikerült ellenőrzés alá vonni, a görög polgári védelmi és meteorológiai hivatal figyelmeztetett, hogy a 47 Celsius-fokos hőmérséklet miatt továbbra is rendkívül magas a tűzveszély.

Vati, július 26. A görög hatóságok közölték, hogy sikerült korlátok közé szorítani a Görögország különböző pontjain tomboló erdőtüzeketForrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Damianidisz Lefterisz

A turisták körében is népszerű Rodosz szigetén tűzoltók és segítők ezrei küzdöttek a lángokkal, melyek egyre közelebb kerültek a sziget délkeleti részén fekvő Gennadi és Vati falvakhoz. A hétvége során több mint 20 ezer turistát és helyi lakost kellett kimenekíteni lakhelyéről. Erről mi is beszámoltunk itt az oldalon.

A görög tűzoltóság szóvivője a közrádiónak nyilatkozva elmondta: noha sikerült kontrollálni a helyzetet, "a veszély nem ért még véget". Szűk két hét alatt - július 12-e óta - mintegy 500 helyen alakult ki erdőtűz az országban, a lángok elleni küzdelem pedig a dél-európai országnak csaknem 7,5 millió eurójába (2,8 milliárd forint) került.

Görögországban nem szokatlan, hogy erdőtűz üti fel a fejét nyáron, ám az éghajlatváltozás következtében egyre forróbb, szelesebb az idő, és a szárazság miatt az elmúlt években rendkívüli mértékben pusztítottak az erdőtűzek az országban.

Az EU Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálata (CAMS) szerdai közleménye szerint július elseje óta a görögországi erdőtüzek következtében eddig egy megatonna (egymillió kilogramm) karbon került a légkörbe, közel a duplája az eddigi rekordnak, a 2007 júliusi mennyiségnek.

Forrás: MTI.hu

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek