Melltartók a fán: Így ünneplik a nőnapot Brugge-ben

A belgiumi Brugge városa lehelletfinom csipkéjéről híres, így nem is ünnepelhetnék stílusosabb módon a nőnapot, mint egy Fehérneműhéttel (Lingerieweek). A Fedelin helyi divatszakszervezet által szervezett esemény a helyi kézműves csipkeiparra és a megfelelően illeszkedő fehérnemű fontosságára hívja fel a figyelmet - olvasható a themayor.eu oldalán.

Az esemény célja, hogy népszerűsítse a helyi csipkemestereket és fehérnemű-szabókat. A programokhoz pedig olyan furcsa érdekességek is kapcsolódnak, mint a fáról logó melltartók Brugge egyik főutcáján, valamint az ízletes mell formájú csokoládék a helyi üzletekben.

A város hivatalos közleménye szerint a rendezvénnyel a március 8-i nemzetközi nőnapot és a március 9-i női vállalkozók napját ünnepelik. 

A Fedelin kutatása szerint a nők körülbelül 70%-a nem megfelelő méretű melltartót visel. Ez pedig olyan problémákhoz vezethet, mint a mellfájdalom, a hát- és nyakfájás, valamint a forma és a feszesség elvesztése. Ezenkívül a mell mérete időnként változik, ahogy a nők olyan életeseményeken mennek keresztül, mint például az anyaság, éppen ezért a fehérneműhéten néhány helyi brugge-i üzlet ingyenes méretvételt is kínál a látogatóknak.

(A borítókép illusztráció, forrása: Shutterstock/Maksim Safaniuk)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek