Ezek miatt az érdekességek miatt érdemes jövőre Tokióba utazni!

Tokió programjai 2023-ban egészen ígéretesnek és sokszínűnek tűnnek. Persze sok jövő évi érdekesség évszakfüggő és még nincs mindennek pontos dátuma, de azért már be lehet tájolni mikor lesz a legjobb Japánba utazni. A következőkben pár olyan programot ajánlunk, amik évszakhoz köthetők.

A cseresznyevirág nézés nyitja a sort, nincs is ezen semmi meglepő, hiszen a japánoknak is ez az egyik legkedveltebb évszakhoz kötődő programjuk. Ilyenkor persze Tokió utcái és terei, hídjai és folyópartjai is zsúfoltak, de valahogy ez adja meg az egész esemény hangulatát. Hogy együtt nézhetjük több ezer emberrel a pillanatnyi csodát, ami egyszerre jelképezi az újjászületést és a halált.

Forrás: Shutterstock.com

Noha nehéz megjósolni a rózsaszín virágok virágzásának pontos idejét – mindez az időjárástól és a hőmérséklettől függ –, azt azért tudni lehet az elmúlt évekből következtetve, hogy a tokiói cseresznyefák valamikor március utolsó két hetében kezdtek el virágozni. A csúcspont pedig április elejére esett.

De ha nem baj, hogy nem a legnagyobb tömegben élvezzük a rózsaszín virágszirmok látványát, és február végén vagy március elején jutunk el Tokió városába, akkor keressük a téli cseresznyefákat, melyet kawazu-zakura néven ismernek. Ez egy hideg tűrő fajta, ami nem annyira gyakori a városban, mint a tavaszi párja, de a leglátogatottabb parkokban ezek is felfedezhetők, sötétebb rózsaszín virágaik akár egy hónapig is kitartanak.

Nyári fesztiválok (natsu matsuri)

Tokióban, illetve a többi nagyvárosban is a nyár nem olyan tökéletes, mint ahogy a filmeken látjuk. Az idő rendkívül meleg, párás és egy idő után ragad tőle az ember bőre. De ez az az időszak, amikor esténként, mikor kicsit lehül a levegő, a kis terek életrekelnek. Felgyulladnak a lámpások, előjönnek a kis kocsijaikkal az utcai kifőzdék és megnyitnak a standok ahol játékokat lehet játszani és nyári szélcsengőket lehet vásárolni. Ezek a híres és fényes nyári (natsu) fesztiválok (matsuri).

Forrás: Shutterstock.com

Augusztusban a Bon Odori fesztivál a leglátogatottabb, ide a lányok és a fiúk is (sokan még ma is) lenge és könnyű yukatában (nőknek mintás, férfiaknak egy színű, köpenyre hasonlító ruha, díszes, vagy egyszerű övvel, papuccsal) érkeznek, együtt táncolnak. Az előrejelzések szerint 2023-ban az Obon ideje augusztus 13. és 15. közé esik, tehát fesztiválokat az időpont előtt pár héttel és utána is elcsíphetünk. 

A hónap közepén érdemes még figyelmet fordítani az Awa Odori nyári fesztiválra a Shimokitazawa városnegyedben, illetve augusztus végén a Koenji Awa Odori fesztiválra.

Őszi színek Tokióban

Az őszi falevelek megjelenését szintén nem könnyű konkrét időponthoz kötni, de a momijigari, vagyis az színes falevelek nézése ugyan olyan nagy szám, mint a cseresznyevirágok pergésének követése. Mikor eljön az idő ehhez is készül térkép, hogy merre érdemes a városban az arany és vörös színekbe öltözött fákat felkeresni.

Forrás: Shutterstock.com

A korábbi évek tapasztalatai szerint Tokió városában november második felében kezdtek el aranyba fordulni a lombkoronák, várhatóan innentől kezde lehet majd látni a sárga ginko levelek pergését, és a vörös momiji, vagyis a japán juhar ujjas levélkéinek táncát a levegőben. 

Forrás: Timeout.com

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek