Videó: Még vízre sem tették, de máris elsüllyedt ez a panamai úszóház

A panamai impozáns, úszó otthon zökkenőmentes leleplezésének reménye gyorsan elszállt, mivel a szerkezet egy része rögtön azután víz alá került, hogy elfoglalta a helyét – olvasható az Unilad oldalán.

Az úszó otthon prototípusaForrás: Facebook/Ocean Builders

Lehet vitatkozni, hogy már több millió úszó otthon létezik csatornahajók és díszes jachtok formájában, amelyeket a vízen való életre terveztek, de az Ocean Builders technológiai cég által épített új prototípus teljesen új szintre emelte volna az úszó otthonokat. 

A SeaPod névre keresztelt otthont úgy tervezték, hogy önfenntartó és környezetbarát legyen. Az úszóház weboldalán azt írják, hogy a SeaPod három emelettel és több mint 28 négyzetméternyi lakóterülettel rendelkezik, és több mint 2 méter magasan van a hullámok felett. A koncepció az volt, hogy a szerkezet átveszi majd a lakóhajók szerepét, annyi különbséggel, hogy ezzel nem lehet kihajózni a vízre.

Sajnos a lebegő ház nem egészen a terveknek megfelelően mutatkozott be, ugyanis az ünnepélyes átadáson Panama elnöke, Laurentino Cortizo szeme láttára elsüllyedt. 

A cég közleményében úgy fogalmazott, hogy a balesetet egy szivárgás okozta a három emeletes épület jakuzzi-termében. Hangsúlyozták, hogy senki sem sérült meg, és alaposan átnézik a ház terveit. Azzal védekeztek, hogy az építmény csak félig süllyedt el, és a tartólába sem ázott be. Miután az eseményről készült felvételek elterjedtek, az Ocean Builders cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint a ház prototípusa a kezdeti szivárgást követően teljesen az óceánba süllyedt volna. 

A borítókép forrása: Facebook/Ocean Builders

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek