Félmillió ingyen repülőjeggyel állítaná helyre a turizmust Hongkong

Félmillió repülőjegyet osztogat el Hongkong a nemzetközi és helyi látogatók között a turizmus fellendítése érdekében, írja a CNN.

Hongkong a világjárvány előtt évente körülbelül 56 millió látogatót vonzottForrás: Free-Photos/Shutterstock

A városállam a világjárvány előtt évente körülbelül 56 millió látogatót vonzott, de több mint két éve a világ legszigorúbb utazási korlátozásai voltak érvényben egészen szeptember 26-ig, amikor eltörölték a karanténkötelezettséget.

A Hongkongi Repülőtér Hatóság (AAHK) szóvivője elmondta, hogy az 500 000 jegyet, amelynek értéke körülbelül 254,8 millió dollár, a nemzetközi látogatók és a lakosok számára ajánlják fel. A jegyeket még 2020-ban vásárolta meg az AAHK a hazai székhelyű légitársaságoktól a légiközlekedési ágazatot támogató segélycsomag részeként. További részleteket az akcióról a légitársaságokkal való megállapodás megkötése után közölnek.

Hongkong 2020 óta szinte teljesen el volt zárva a világ többi részétől a szigorú karanténszabályai miatt, amelyek megkövetelték, hogy az érkező utazók 21 napot töltsenek egy szállodai szobában a saját költségükön.

A karantén időszaka először hét, majd három napra csökkent, szeptember 26-án pedig teljesen megszüntették, de a többi, Covid-19-cel kapcsolatos szabály továbbra is érvényben maradt. Az érkező nemzetközi utazóknak a belépés előtt oltási igazolást, valamint negatív PCR-tesztet és antigén gyorstesztet kell felmutatniuk. A belépés után három napig tilos éttermekben vagy bárokban tartózkodni, az érkezést követő 2., 4., és 6. napon pedig PCR-tesztet, valamint hét napon keresztül minden nap antigén gyorstesztet kell végezni, írja a portál.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek