Újra felbukkant Cipruson a világ egyetlen ismert fekete flamingója

Hét éven belül már ötödik alkalommal tűnt fel idén a dél-ciprusi mocsárvidéken egy fekete flamingó, a világ egyetlen ilyen ismert madara.

A madár csaknem teljesen fekete, csak a farrészén visel egy nyaláb fehér tollat. A kutatók szerint a színét melanizmus okozza, egy olyan genetikai állapot, amely miatt nagyon sok sötét festékanyag, melanin termelődik a szervezetében a rózsaszín festék helyett. A melanisztikus állatok az albínók ellentétei.

A kép illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Vera Larina

A fekete flamingót a sós vizű Akrotiri-, más néven Limasszoli-tó partján, a brit katonai támaszpontok területén látták, ugyanott, ahol a korábbi alkalmakkor is. Tomasz Hadzsikiriaku, az Akrotiri Ökológiai Oktatás Központ igazgatója szerint a madár, amelynek ő a Melani (Fekete) nevet adta, 10. születésnapján tért vissza Ciprusra. Szerinte Melani lehet a világ egyetlen fekete flamingója.

Melanit első alkalommal 2015-ben látták az Akrotiri-mocsárban, akkor hároméves lehetett - véli a ciprusi ornitológus, aki figyelemmel kíséri és jelenti a madár minden feltűnését.

2014-ben Izraelben is láttak egy fekete flamingót, a ciprusi szakember szerint azonban valószínűleg ugyanazt a gázlómadarat, amely Ciprusra is visszajár.

Az Akrotiri- és a tőle északkeletre fekvő Larnaka-tó partján évente több tízezer rózsaszín flamingó száll le. Melani idén szokatlanul korán jött meg, a flamingók általában októberben érkeznek Ciprusra és februárig maradnak. Kedvező feltételek esetén a madarak egy része az egész évet a földközi-tengeri szigetországban tölti, írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek