Ilyen részletes térkép még sohasem készült a Tejútrendszerről

A 2013-ban útjára indított Gaia űrszonda csaknem kétmilliárd csillagról rögzített adatokat, létrehozva ezzel a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét. Olyan adatokat rögzített, mint például a csillagok kémiai összetétele, a hőmérséklete, színe, tömege vagy a kora. A küldetés célja, hogy rekonstruálják galaxisunk szerkezetét, ami segít jobban megérteni a helyünket a Világegyetemben.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia szondájának harmadik katalógusában a csillagászok, akik között magyar kutatók is szerepelnek, lenyűgöző felfedezéseket mutatnak be a fura csillagrezgésektől, a csillagok "DNS-én" és a legfiatalabb, még most születő csillagokon át egészen a Naprendszer kisbolygóiig – írta az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) az ESA közleménye alapján.

A kép csak illusztrációForrás: Pixabay/Vic_B

A 2013-ban felbocsátott Gaia űrszonda küldetésének célja, hogy a Tejútrendszer legpontosabb és legteljesebb többdimenziós térképet készítse el. Ez lehetővé teszi a csillagászok számára, hogy rekonstruálják galaxisunk szerkezetét, illetve fejlődését az elmúlt évmilliárdok alatt, valamint, hogy jobban megértsék a csillagok életciklusát és helyünket a Világegyetemben.

A kép csak illusztrációForrás: Pexels/9145 images/pixabay

Az űrszonda korábbi méréseivel a csillagok mozgását határozták meg a galaxisunkban a csillagászok. A Gaia harmadik, legújabb adatközlése (Data Release 3) a galaxis közel kétmilliárd csillagáról tartalmaz új, illetve az eddiginél pontosabb információkat.

A katalógusban olyan új adatok találhatók, mint a kémiai összetétel, a csillagok hőmérséklete, színe, tömege, kora és radiális sebessége. Ezen információk nagy részét az újonnan közzétett spektroszkópiai adatok segítségével fedték fel. Ez egy olyan technika, amellyel a csillagok fényét egy szivárványhoz hasonlóan az alkotó színeire bontják.

A közlemény szerint az, hogy miből állnak a csillagok, sokat elárulhat születési helyükről és az azt követő útjukról, és így a Tejútrendszer történetéről is. Ezzel az adatközléssel a Gaia a galaxis legnagyobb kémiai térképét tárja elénk, a Napunk szomszédságától a minket körülvevő kisebb galaxisokig, összekapcsolva a csillagok háromdimenziós mozgásával.

A déli sarki fény és a Tejút, Tasmaniából fotózvaForrás: james_stone76 / Shutterstock

A Gaia segítségével látható, hogy a Tejútendszerben egyes csillagok ősi, az Univerzum születésekor keletkezett anyagból állnak, míg mások, mint például a mi Napunk is, már a csillagok korábbi generációi által feldúsított anyagból álltak össze. A galaxisunk középpontjához és korongjához közelebbi csillagok gazdagabbak fémekben a távolabbi csillagoknál. A Gaia a kémiai összetételük alapján olyan csillagokat is azonosítani tudott, amelyek eredetileg másik galaxisokból származnak. A teljes cikket a delmagyar.hu oldalán érheted el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek