1. A Húsvét-sziget területe 163,6 négyzetkilométert fed le a Csendes-óceán délkeleti részén, Óceánia területén. A vulkanikus, lakott sziget olyan távol van mindenféle más lakott szárazföldtől, hogy a világ legtávolabbi földdarabjának tartják. 

A távolságokat bizonyítja, hogy a legközelebbi lakott település tőle 2092 km-re északnyugatra van, a Pitcairn-szigeteken. Dél-Amerika legközelebbi pontja a chilei Punta Lavapié nevű földnyelv 3600 kilométerre délkeleten. Néprajzilag Polinézia része, nemzetközi jogilag pedig Chile tartománya 1888 óta.

2. A sziget a nevét Jakob Roggeveen holland tengerészkapitánytól kapta, aki 1722-ben húsvét vasárnapján fedezte fel, azonban a helyiek a mai napig az ősi nyelven, Rapa Nui-nak hívják, de ezt az elnevezést is polinéziai tengerészek adták a szigetnek a 19. században.

3. A Húsvét-sziget a közel 900 óriás kőfigurájáról (moai) híres, amelyek sok évszázados múltra tekintenek vissza. A fejet és törzset formázó kőtömbök átlagosan 4-5 méter magasak és súlyuk a 14 tonnát is elérheti. A legnagyobb, sziklából összerakott, ám befejezetlen szobor 21,6 méter magas és 150 tonnánál is többet nyom. Ezeknek az emlékműveknek az építése és a szigeten való mozgatása jelentős erőfeszítéseket kívánt meg, de senki sem tudja pontosan, hogy a rapanui nép miért vállalkozott ilyen feladatra.

A legtöbb tudós azt gyanítja, hogy a szobrokat az ősök, a főnökök vagy más fontos személyiségek tiszteletére alkották, azonban a szigeten nem létezik írásos történelmi dokumentum ezzel kapcsolatban, ezért sokan csak találgatni tudnak. A szobrok többségét tufából, vörös lávából, bazaltból vagy trachitból készítették zömében 1250 és 1500 között.

4. A polinéz őslakosok a rapanuik a 8–9. század környékén érkeztek a szigetre. Sűrű erdők, megművelésre váró földterületek és gazdálkodáshoz tökéletes éghajlat várta őket. Zöldséget, gyümölcsöt termesztettek, halásztak, szobrokat faragtak, és a törzsek cserekereskedelmet folytattak egymás között. A jólétben gyarapodó őslakók egyre nehezebben fértek meg egymás mellett a szigeten.

Miután minden fát kivágtak, ellehetetlenítették a nyílt vízi halászatot és az utazást, ugyanis nem volt többé miből hajót építeni. A túlnépesedés belső háborúkhoz vezetett, és a viszálykodó őslakosok a moaikat sem kímélték, egymás után döntötték le őket, azt remélve, hogy így megfosztják őket a varázserejüktől.

5. A szobroknak a föld alatt teste is van, a szigeten dolgozó kutatók az utóbbi években már több monolitot is kiemeltek a földből, és az ezt dokumentáló fotókon, valamint az 1950-es években kiásott moaikról készült felvételeken jól látható, hogy milyenek is ezek a lenyűgöző szobrok teljes valójukban.

6. A sziget legfontosabb növénye, a mára már teljesen eltűnt jubaea pálma volt. A barlangokban talált néhány példány mindegyikét rágcsálók rágták meg, így azok terméketlenné váltak, és a fiatal hajtások megrágása megakadályozta az erdők megújulását.

7. A szigetnek körübelül 4000 állandó lakosa van, és évente 100 000 turista keresi fel. Korábban már írtunk róla, hogy a legtöbben februárban utaznak ide, mert akkor tartják a Tapati fesztivált. 

A helyiek autentikus zenével és tánccal, lóversenyekkel, kenuversennyel, tánccsoportok versenyeivel készülnek, továbbá az ünnep elengedhetetlen része a frenetikus banánfa törzs-szánon csúszás (Haka Pei), amit meztelen polinéz férfiak mutatnak be.

Források: history.com, smithsonianmag.com, nationalgeographic.com, mult-kor.hu