Majdnem háromezer éve elásott, kivételes bronzkori tárgyakat találtak

Majdnem háromezer éve elásott bronzkori tárgyakat - karkötőket, szerszámokat, fegyvereket - tártak fel a közép-franciaországi Gannat környékén - jelentette be pénteken a kutatócsoport vezetője az MTI híre szerint. Egy időszámításunk előtt 800 körül épített, megerősített lakóházban a régészek mintegy száz, teljesen ép bronztárgyat fedeztek fel - mondta el Pierre-Yves Milcent, a toulouse-i Jean Jaures Egyetem kutató tanára.

A kép illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Irina and Denis

Két, 2020-ban kiemelt váza elemzése alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a tárgyak kiválasztását és elhelyezését alaposan megszervezték. A vázákban női és gyermekékszereket találtak: karkötőket, bokagyűrűket és függőket. Emellett az egyik vázában vágószerszámok és fegyverek - kések, harapófogók, lándzsahegyek - is voltak. A másik vázán szekereket, lószerszámokat és kerékdarabokat ábrázoló díszítések láthatók. Mindegyik vázán felül bronz bárdokat találtak.

Ezeket a tárgyakat szándékosan temették el, a lakóházhoz tartoztak, illetve az isteneknek adományozhatták őket, ahogyan ebben a korban Görögországban is szokás volt, s az épület talapzatában, vagy a lakóház elhagyásakor ásták el őket, hogy biztosítsák az istenek védelmét - magyarázta Pierre-Yves Milcent az AFP francia hírügynökségnek.

A 19. század óta sok bronzkori tárgyat fedeztek fel, de ritkán bukkantak rájuk régészek az eredeti elrendezésben. Ez a felfedezés az ép tárgyakkal azért rendkívüli, mert jobban megismerhetjük, hogyan és miért ásták el őket - tette hozzá a régész.

A 2019-ben indított kutatóprogram elsősorban az őstörténeti emlékekben gazdag térségben a fosztogatások által okozott károk enyhítését célozza. A térségnek kiváló gazdasági adottságai voltak hajózható folyójának, a Sioule-nak, aranyban és a bronzöntéshez használt cinkben gazdag talajának köszönhetően.

Az időszámítás előtti 2200 és 800 közötti bronzkor fontos időszak volt Nyugat-Európa eddig ismeretlen őstörténetében. Ebben a korban már észlelhetők voltak a következő időszak, a vaskor kelta társadalmainak fő jellemzői.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek