Fény derült Erzsébet királynő legnagyobb szenvedélyére

    Kamilla, Cornwall hercegnéje tegnap a világ talán legnevesebb lóversenyének és lovas találkozójának, a Royal Ascotnak az első napján beszélt Erzsébet „életének szenvedélyéről", a lóversenyzésről. Elárulta, hogy „a királynő minden idők legnagyobb lóverseny-szakértője. Nincs semmi, amit ne tudna róla. Azt hiszem, ez a szenvedélye az életben." A versenyt 1711 óta tartják a híres berkshire-i pályán, ahol a kalap, a cilinder és a frakk viselete továbbra is kötelező.

    2019-ben II. Erzsébet Kamilla hercegné társaságában, lovashintón érkezett AscotbaForrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

    Kamilla ezután így folytatta: „Emlékszik minden tenyésztett és birtokolt lóra a kezdetektől, és nem felejt el semmit. Én alig emlékszem, milyen lovaim születtek egy évvel ezelőtt. A tudása enciklopédikus." Hozzátette, hogy ez a királynő „hete", és  hogy "mindenkinek különleges ez a hét, aki szereti a versenyzést."

    Ez pedig már az idei verseny első napja: 2021 június 15-én 12000 versenyző és rajongó élheti át a lovassport szeretetétForrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

    Nem csak Kamilla osztotta meg a királynővel és a lóversenyzéssel kapcsolatos történeteit. Kamilla versenymenedzsere, John Warren is kijelentette: „A királynő nyilvánvalóan szívesen van itt jelen. Rajong a versenyzésért, a lovak tenyésztéséért, és felnőttként egész életében Ascotba járt." Majd így folytatta: „A királynő energiaszintje hihetetlen. 95 éves korában lement a G7 találkozóra, majd az éjszaka közepén visszavonatozott." A királynő ma nem vett részt a Royal Ascoton, ehelyett Scott Morrison ausztrál miniszterelnökkel találkozott, de a héten valószínűleg újra fel fog tűnni a neves lóversenyen – írja a Royal Central.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Ezek is érdekelhetnek