Anglia nem kapkodja el a nyitást

A brit kormány azt tervezi, hogy két héttel vagy egy hónappal elhalasztja a nyitás legutolsó, negyedik fázisát, melyben feloldanák a sporteseményekre, a pubokra és a mozikra vonatkozó kapacitáskorlátokat, és zárva maradnak az éjszakai klubok is - adja hírül a bbc.com.

Londonban tábla figyelmeztet a távolságtartásraForrás: AFP/Niklas Halle'n

Mindezzel azt szeretnék elérni, hogy minél több ember kapja meg az oltást, miközben növekszenek a Delta-variáns által okozott esetszámok, melyek a fertőzések 90%-át teszik ki. A négy hét alatt csaknem 16 millió adag oltást adnának be, a halasztásról ugyanakkor még nem született meg a hivatalos döntés.

Skóciában ennek ellenére június 28-án már történnek lazítások, vagyis ekkortól már nagyobb csoportok gyűlhetnek össze kávézókban, kocsmákban és éttermekben, de az embereknek továbbra is figyelniük kell a távolságtartásra. Észak-Írország a tervek szerint június 21-én enyhíti a belső terekre vonatkozó korlátozásokat, és ekkor vizsgálják felül a jelenlegi walesi szabályokat is.

A Delta-variáns körülbelül 60%-kal fertőzőbb, és kétszer akkora valószínűséggel teszi szükségessé a kórházi kezelést, mint az Alfa-változat, amelyet először Kentben azonosítottak, és amely korábban dominált az Egyesült Királyságban. Vasárnap az Egyesült Királyság 7490 új Covid-19 esetet és nyolc halálesetet regisztrált a pozitív tesztet követő 28 napon belül. Az Egyesült Királyságban a hét napos fertőzési átlag 49%-kal volt magasabb az előző héthez képest.

A jelenlegi intézkedések május 17 óta vannak érvényben. A szabadtéri összejöveteleken legfeljebb 30-an vehetnek részt, a beltéri összejöveteleken pedig legfeljebb 6 ember vehet részt vagy 2 háztartás tagjai lehetnek jelen. A beltéri szórakozóhelyek, például mozik, színházak, koncerttermek, tekepályák, kaszinók, múzeumok és a gyermekek fedett játszóterei biztonsági intézkedések mellett nyitva tarthatnak.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek