Kigyulladt az Alpokban álló múzeum, kétszáznál is több veterán jármű semmisült meg

Több mint 230 veterán motorkerékpár és legalább egy tucat autó, kisteherautó semmisült meg, amikor az osztrák Alpokban található Top Mountain Crosspoint Múzeum hétfőn hajnalban lángba borult. A múzeum még 2016-ban nyílt meg, a tulajdonosoknak egy egészen különleges és változatos gyűjteményt sikerült összeállítani a ritka, történelmi szempontból is kuriuzómnak számító kétkerekű járművekből – írja az Autoblog.com.

Alpok, motormúzeumForrás: Top Mountain Crosspoint / Facebook

Az Ausztria és Olaszország határában, az Alpok 2200 méteres magasságában, a Timmels-hágó közelében épült Top Mountain Crosspoint Európa legmagasabb pontján álló múzeumának számított. Az egyébként gyönyörű helyen fekvő, fából készült épületen a lángok terjedését még a vastag hóréteg sem tudta megakadályozni, így a házzal együtt a több millió dolláros gyűjtemény nagy része megsemmisült, de személyi sérülés nem történt.

A múzeum a Covid-helyzet miatt már november eleje óta zárva tartott a szomszédjában álló éttermével együtt, amelyben nem keletkezett kár, de a szakértők szerda estig vizsgálták, hogy mi okozhatta a másik épületben a hajnali 4 órakor keletkező tüzet. A vizsgálat során pedig minden jel arra mutatott, hogy a tüzet egy meghibásodott bemutatómonitor idézte elő a kiállítási területen – teszi hozzá cikkében a Tiroler Tageszeitung.

Az Autblog.com cikkének szerzője még a nyitás évében járt a múzeumban, a gyűjteményből olyan, mostanra megsemmisült múzeumi darabokat említ, mint egy 1920-as Anzani verseny-motorkerékpár, egy 1923-as Harley-Davidson, és egy 1970-es évjáratú származó Münch Mammut, amely a világ első személyautó-motorral felszerelt motorkerékpár-típusának számított (a legelsőt 1966-ban építette Friedel Münch).

Forrás: crosspoint.tirol

Néhány autó is része volt a többségében kétkerekű gyűjteménynek. Kiállítottak pl. egy 1964-es Lotus 23 sportautót, egy 1988-ból származó Porsche 959-es típust, de állt ott egy 1932-es Alfa Romeo 8C és egy osztott ablaküveges Volkswagen pickup is.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek