Megnyílt a világ legnagyobb téli fesztiválja, a neonfényekkel megvilágított jégszobrok csodabirodalma

Szépen csendben, kedden nyílt meg 37. alkalommal a jeges Disneylandként emlegetett Harbini Nemzetközi Jég- és Hófesztivál, amely békeidőkben minden évben több száz millió turistát vonz a világ minden pontjáról. Az idei évben persze egy kicsit másképp zajlik, a koronavírus-járvány miatt külföldi turistákat nem fogadhatnak, az utolsó pillanatban pedig még a megnyitó eseményt is lemondták – írja a Daily Mail.

Forrás: AFP/Str

A helyiek és a szomszédos tartományok lakói közül bár a szokásosnál jóval kevesebben, azért az elmúlt két napon így is tömegek inultak el megcsodálni az épített jeges birodalmat. A látogatóknak nemcsak a testhőmérsékletét mérik meg a helyszínre érkezéskor, de egy speciális, kontakt-kutatásra használt mobiltelefonos alkalmazásban is be kell mutatniuk az úgynevezett egészségügyi kódjukat.

Forrás: AFP / Str

Hejlungcsiang tartomány legnagyobb városában, az egymillió lakosú Harbinban már hetek óta lázasan készültek az alkotások és zajlottak rajtuk az utolsó simítások, amelyeknek épségét a -25 és +2 Celsius fok között mozgó hőmérséklet garantál. A több mint 600 000 négyzetméter területű jégvárosban 10 ezer ember dolgozott a szobrokon. Persze, a Jég és Hó királyságának nevezett csupa jégből készült témapark akkor a leglátványosabb, amikor sötétedés után felkapcsolják a díszkivilágítást is. 

Forrás: AFP/Str

Az első Harbini Nemzetközi Jég- és Hófesztivált 1985-ben rendeztték meg, akkor az ihletet a provincia tradicionális lámpásai adták, melyeket aztán jégből faragtak ki, és akkoriban neon helyett még gyertyákkal világítottak meg. Hogy pontosan meddig tart az idei jégfesztivál, az attól függ, hogy mikor kezd elolvadni a jég;, általában egy másfél-két hónapig eddig még minden évben meg lehetett csodálni a jeges birodalmat. 

Kattintson bármely képre, gazdag galéria nyílik belőle!Forrás: AFP/Str
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek