Turisztikai látványosság lesz az elhagyott, 19. századi kikötővárosból

    Az elhagyott tengerparti város, Cossack Perthtől körülbelül 1480 km-re északra található. Egykor ez volt a nyugat-ausztráliai telepesek gyöngyhalászati központja, és egyik első kikötője. Néhány évtized múltán azonban új, nagyobb kikötőt építettek Broome-ba, és ide települt át a gyöngyipar is, így az 1950-es évekre Cossack szinte teljesen elnéptelenedett - derül ki a lonelyplanet.com cikkéből.

    A bíróság egykori épületeForrás: Michal Lewi/commons.wikimedia.org

    Miután megállt itt az idő, ma is 19. századi hangulat fogadja az erre járókat, mely többek között a jellegzetes, kékes épületekben köszön vissza. Az egykori bíróság épületében helyet kapott egy Társadalomtörténeti Múzeum, emellett egy 5 km hosszú sétaösvény vezet el a legérdekesebb helyek mellett. Ha minden a tervek szerint halad Cossackot környezettudatos úti céllá alakítják, még több látványossággal.

    A turisták egyébként már most is megszállhatnak itt a régi rendőrségi épületben, de a város átalakítása még több választási lehetõséget kínál majd. Kempinget, mobilszállásokat és ökoturisztikai szálláshelyeket terveznek ide.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!