Az Ezeregyéjszaka meséinek hangulatát árasztják Spanyolország mór épületei

Spanyolország a szieszta, a tapas és a sziszegően dallamos nyelv hazája. Az ország kulturális öröksége rendkívül gazdag, amihez egyrészt hozzájárul, hogy több népcsoport is lakik az ország határain belül, másrészt Dél-Európa ezen területének kifejezetten mozgalmas volt a történelme – persze, melyik országnak nem. Volt itt például egy bő 700 éves arab megszállás, amelyből a spanyolok utólag valahogy mégiscsak profitáltak, többek között azzal, hogy rengeteg gyönyörű mór épületet hagytak hátra az egykori elnyomók. Ezeket a mecseteket, tornyokat és palotákat pedig nagyon szépen karban tartották, átalakították és fejlesztették a helyiek. Mutatjuk a legszebb példákat.

A törékeny kőcsipkék rövid története

Spanyolország kulturális örökségének egyik különleges mozzanata az arab megszállás, illetve az utána fennmaradó gyönyörű épületek sokasága. Az Ibériai-félsziget csaknem 800 éven keresztül (711-1492) volt idegen fennhatóság alatt, így a móroknak bőven volt idejük építkezni, amelynek lehetőségét maradéktalanul ki is használták. Szerencsére ezek a szépséges épületek a területek visszafoglalása után is tökéletes épségben maradtak fenn.

Az AlhambraForrás: Julian Maldonado/Shutterstock

A mór stílusra jellemző, hogy mivel a Korán tiltása szerint nem használhattak a díszítésekben emberábrázolást, ezért geometrikus mintákat vagy növényi formákat alkalmaztak. A jellegzetes kupolák, csempék, árkádok és a finoman kidolgozott kőcsipkék nagyon gazdaggá teszik ezt a stílust, melyeket ma mecsetekben, palotákban láthatunk viszont leginkább.

Rengeteg apró részletForrás: Fernando_Villadangos/Pixabay

Spanyolország leghíresebb és legfontosabb műemlékei közül nem is egy épült mór stílusban, és annak ellenére, hogy ezek egy teljesen más kultúrkör lenyomatai, ma mégis szerves részét képezik az ország semmivel össze nem keverhető hangulatának. Az összes ilyen építészeti emléken sajnos nem tudunk egyetlen cikken belül végigmenni, ezért csak a legszebb és legfontosabb példákat mutatjuk most be önöknek.

A Vörös

Az Alhambra, vágják rá azonnal a legtöbben, és igazuk is lesz. A stílus legfontosabb spanyolországi képviselője a hatalmas, granadai épületegyüttes, mely 1238 és 1358 között épült. Az arab palota ebben a stílusban az egyik legszebb az egész világon – az épület neve, mely arabul Al Hamra, azt jelenti, hogy „A Vörös" (épület). A vörös téglából felhúzott épületegyüttesben három palota van: mindegyik palotához egy-egy központi udvar tartozik, ahonnan különböző termek nyílnak.

Patio de los Arrayanes, AlhambraForrás: SJTUK/Pixabay

Mindhárom palotának van egy-egy jellegzetes kis részlete, amely megkülönbözteti a többitől. Így például a Comares-palota közepét a Mirtusz-udvar díszíti, amelynek központjában egy illatos mirtuszokkal szegélyezett, hosszúkás medence látható. Az Oroszlános palotában, mely egyben a királyi rezidencia volt, az Oroszlános-kút található, amely nagyon különös eleme a palotának. Tizenkét márványoroszlán állja körbe, pedig az iszlám művészet nemcsak az ember-, hanem az állatábrázolást is tiltotta.

Az Oroszlános-kútForrás: wsanter/Pixabay

Az Alhambrával szemben a Generalife-palota áll, az uralkodók nyári pihenőhelyét 1319-ben építették, a hatalmas vörös palotával egy kis sétaút köti össze. A palota kertjeiben pedig dúsan burjánzanak a tipikusan mediterrán növények a babértól a ciprusokig.

A jázminillatú királyi palota

Csupa illat a Sevillában található Alcázar kertje is. Narancsfák és jázminvirágok között sétálva lehet bejárni az egykori mór erőd környékét, melynek neve arabul „palotát" jelent. Az épületegyüttes első verzióját még 913-ban építették, aztán ötszáz éven keresztül változtatták, bővítették és javítgatták. Az idők folyamán sevillai és mór kézművesek dolgoztak az Alcázaron, és bár sokan, sokféleképpen hozzányúltak, mór stílusjegyeit mégis sikerült megőriznie.

AlcázarForrás: Visual Intermezzo/Shutterstock

Valójában egy hatalmas palotanegyedről beszélünk, melynek rengeteg belső udvara, kertje és sétánya van. Sok apró zug, pálmafák és rengeteg növény a kertekben, ragyogó arany- és pasztellszínek, valamint színes csempék harmonikus elegye a belső terekben. Számtalan gyönyörű terem található az Alcázarban, a leghíresebbek talán a Patio de las Doncellas (Hajadonok udvara) és a Salón de Embajadores (Nagykövetek terme).

A torony, amelynek lóval mentek fel a tetejére

Szintén Sevillában, sőt, az Alcázar szomszédságában magasodik az ég felé a La Giralda. Ennek az építménynek is eléggé szokatlan a története, mivel eredetileg minaret volt, majd később egy keresztény templom, pontosabban a sevillai katedrális harangtornyává avanzsált. A körülbelül 100 méter magas Giralda a 12. században épült, és az Alcázarhoz hasonlóan többféle stílus is felfedezhető rajta, a legmarkánsabbak azonban kétségtelenül a mór jellegzetességek. Egészen szokatlan adalék, hogy a karcsúnak tűnő torony belsejében rámpán lehet feljutni a magasba – a rámpa pedig elég széles volt ahhoz, hogy anno még lovon is közlekedhettek rajta.

La GiraldaForrás: Remanz/Shutterstock

Nem kell messzire menni a Torre del Oro-hoz sem, mely a Giraldától és az Alcázartól is csak néhány perces sétatávolságra van. Az „Aranytoronyban" ma hajózási múzeum működik, és nem véletlenül, mivel az építményt eredetileg a kikötő védelmére húzták fel. Az őrtoronyból, melyet épülésekor még aranyszínű csempe borított, a Guadalquivir folyón átmenő forgalmat ellenőrizték. A múzeumban pedig ma arról mesélnek, hogy milyen fontos szerepe volt a folyónak a város történetében – a tenger felől érkező hajók például többek között itt rakták le az Amerikában összeharácsolt rengeteg aranyat és ezüstöt.

Nem csak lenn délen hódított a stílus

A Mezquita a legrégibb mór emlék Spanyolországban. Córdoba katedrálisa eredetileg mecsetnek épült 785-ben. Amikor a 10. század végén elkészült, az épületben összesen 1293 piros-fehér boltív és oszlop volt látható, mára ezekből 856 maradt meg. Az építménynek különös módon nincs igazi főbejárata, csupán több kapuja. A Mezquita két fő részből áll: az egyik a medencés, nyitott kert, míg a másik az árkádsorokkal teli nagy terem. Az úgynevezett Narancs-udvaron végezték régen a rituális mosakodást a hívők, mielőtt beléptek a mecsetbe. Nincs messze innen a helyi Alcázar, azaz a córdobai mór erődítmény, melynek szintén nagyon hangulatos a kertje.

Az összetéveszthetetlen oszlopcsarnokForrás: bogitw/Pixabay

A Medina Azahara, melyet szintén a városban találunk, sajnos nem maradt meg olyan szép állapotban, mint a korábban felsorolt mór építmények. Ennek ellenére fontos tanúja egy letűnt korszaknak, mert bár csupán a falak egy része látható, tető pedig egyáltalán nincs, az eredeti díszítések és a márványpadló maradványai minden szónál beszédesebben mesélnek az épület egykori gazdagságáról.

Narancsfák az Aljafería palota kertjébenForrás: Andrey Lebedev/Shutterstock

És még egy pici, vagy talán nem is olyan pici kitérő északra, Zaragoza irányába, hiszen az arab hatás nem állt meg a déli vidékeken. Az Aljafería palota jelenleg is fontos szerepet tölt be, ugyanis ebben a 12. századi épületben működik ma Aragónia autonóm közösségének parlamentje. Bár első ránézésre talán csak egy középkori várnak tűnik, a belső terek finoman faragott, csúcsos boltívein és a medencés belső kertjén elegánsan köszön vissza a mór mesterek és művészek munkája. Mégpedig úgy, hogy a több évszázados múlt elemei lágyan olvadnak egymásba, és egyáltalán nem érzi a látogató ellentmondásosnak azt, hogy egy 21. századi közintézményben arab motívumok veszik körül. Különleges, de nem kirívó, nagyon is illik a környezetébe, ahogy a többi, Spanyolországban található szépséges mór épület is.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek