London-Sydney 4 óra alatt? 2030-ra sikerülhet

    Az ausztrál és brit űrügynökség bejelentette, hogy együtt dolgoznak egy olyan űrrepülő megépítésén, amely a 2030-as években négy órán belül elrepíti az utasokat Sydneyből Londonba – írja a Business Insider. Összehasonlításképpen: ezek a gépek körülbelül kétszer olyan gyorsak lesznek, mint a szomorú sorsú Concorde szuperszonikus utasszállítók, amelyeket 2003-ban teljesen kivontak a forgalomból.

    Pillanatkép a jövőbőlForrás: reactionengines.co.uk

    A világ első űrhídjának nevezett repülőgép új hiperszonikus motort használna a repülőgép meghajtására. A rakétamotort az angliai Oxfordshireben gyártják, amelynek köszönhetően nem csak gyorsabb lenne a közlekedés, de zöldebb és olcsóbb is, mint a jelenlegi légi utazási technológia.

    Még nem tisztázott, hogy az űrrepülőgép valaha felszáll-e, mivel a szuperszonikus repülések kereskedelmi szempontból mindig is kihívást jelentettek.

    A társaság azonban azt reméli, hogy a következő évtizedben valamikor meg tudja kezdeni a tesztrepüléseket, azzal a céllal, hogy a 2030-as évekre a kereskedelmi járatok is elindulhassanak.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!