A brit házaspár 3 millió forintnak megfelelő összeget fizetett a nem létező ibizai szállásért

Az internet és az online szállásfoglalás világában biztosan mindannyiunk fejében megfordul a gondolat, hogy mi van, ha nem is létezik a cég, akinek utalunk, vagy a szállás, amit foglalunk. Azt, hogy ez nem is olyan elvadult ötlet, igazolja a brit házaspár esete, akik a luxus üdülőhelyre utazva tapasztalták meg, milyen nemlétező szállásra kifizetni 10 ezer fontot, számolt be róla a CNN

Forrás: David de Mallorca/Wikipedia

Ian and Denise Feltham Londonból utazott vakációra a napfényes Ibizára, ahol reményeik szerint törökfürdő, kutyabarát szállás és VIP ellátás várja majd őket. A szállás árát, több mint 3 millió forintnak megegyező fontot, két részletben már utazás előtt kiegyenlítették.

Odaérkezvén aztán megtapasztalták, hogy a Las Boas elnevezésű szálláshely, amelyet lefoglaltak és kifizettek, nem létezik, helyén egy magánház áll, mesélte a 75 éves ingatlanfejlesztőként dolgozó Ian. A házban dolgozó recepciós nem tudott nekik segíteni, de a házban lakó férfi elmondása szerint rendre tűnnek fel turisták a háznál a Las Boast keresve. 

A sokk alatt álló házaspár azonnal az Airbnb-hez fordult, akik megdöbbenésükre azt válaszolták nekik, hogy kizárólag abban az esetben kaphatják vissza pénzüket, ha a szálláshelyre érkeznek, de nem kapnak szobát. 

Az Airbnb akkor visszakozott csak, amikor a The Times megkereste őket. Egyik szóvivőjük elmondta: "Az ügy kezelésében nem saját, magas elvárásainknak megfelelően cselekedtünk, így utólag elnézést kérünk a vendégektől és kifizetjük kárukat. A szállást levettük a weboldalunkról, amíg ki nem nyomozzuk az ügyet."  

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek