Főpróbát tartottak a Brexithez Calais kikötőjében

    Calais kikötőjében, a csatorna francia oldalán élesben is tesztelték, hogy mennyi időbe telik, ha a brit kilépést követően bevezetik azt a határ- és vámellenőrzési rendszert, ami az Európai Unió külső határain érvényes. Tételesen ellenőrizték a vámpapírokat és a kamionok rakományait.

    Calais kikötőjeForrás: DorotaM/Shutterstock

    Egy jelenlévő teherautósofőr szerint negyedszázados visszalépés tanúi lehetünk most, hiába kezdődött el a digitális korszak. Éjjel ráadásul még nehézkesebb lesz minden, tette hozzá.

    A calais-i körzetben 270-nel emelték meg a vámosok létszámát, amit elegendőnek becsülnek az idegenforgalmi és a kereskedelmi forgalomban egyaránt a Brexit után. Egy francia vámtiszt szerint megfelelően sikerült előkészíteni a Brexit után esetlegesen bevezetendő ellenőrzést. A vámosok létszámát nem csak a calais-i régióban növelték, hanem összesen hétszázzal több vámtisztet alkalmaznak a francia hatóságok. A kikötők fejlesztésére is költöttek, összesen körülbelül 6 millió eurót, írja az euronews.com.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!