Hóágyút tesztelnek a japánok a kajak-kenusok versenyén

A kajak-kenusok jövő heti olimpiai tesztversenyén hóágyút próbálnak ki a tokiói szervezők, hogy a nézők számára elviselhetőbbé tegyék a magas hőmérsékletet.

A jövő évi ötkarikás játékok szóvivője elmondta: szeptember 13-án a tervek szerint két tonna havat állítanak elő gépek segítségével. Azt nem közölte, hogy milyen költségvetéssel tudnák üzembe helyezni a gépeket jövőre az olimpián, egyelőre csupán azt vizsgálják meg, hogy mennyivel teszi elviselhetőbbé a nézők számára a 30 Celsius fok fölötti hőmérsékletet.

tokio olimpiaForrás: Tokyo 2020/Facebook

Az eddigi tesztversenyek során a szervezők már több dolgot próbáltak ki: párakapukat és szélgépeket helyeztek üzembe, árnyékos és légkondicionált pihenőhelyeket létesítettek, valamint víz- és jégcsomagokat osztogattak.

Hóágyúkat zenei és egyéb nagy tömegrendezvényeken hűtési célból és látványelemként is használnak. A tokiói tesztelés során 270 kilogramm/köbméter havat készülnek előállítani percenként, és jövőre csak akkor használnák a gépet, ha kellően hatékonynak bizonyul a tesztelés során.

A kajak-kenusok tokiói tesztversenye jövő csütörtöktől vasárnapig tart, a magyar válogatott több tagja is ott lesz az indulók között. Augusztusban a magas hőmérséklet miatt a triatlonosok tesztversenyén a sportolók egészsége érdekében megfelezték a női döntő zárószámát: tíz kilométer helyett csak ötöt futottak. Néhány nappal korábban pedig az evezősök junior világbajnokságán - ezen a pályán rendezik a kajak-kenus versenyeket is - a hőmérséklet miatt több sportoló szorult orvosi ellátásra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek