Végre befejeződhet a Sagrada Familia építése

    A barcelonai önkormányzat pénteken jelentette be, hogy az engedély megadásával véget ért egy „történelmi anomália", vagyis a templom helyzete legalizálva lett. Az építésért felelős alapítvány 4,6 millió eurót (1,4 milliárd forint) fizetett az engedélyért, amely tartalmazza az építési adót és az illetéket is.

    Forrás: Pixabay.com

    A CNN cikke szerint ezt az összeget olyan projektekre fordítják majd, ami ellensúlyozni tudja azt a nyomást, amit a befejezetlen templomba, évente áramló 4,5 millió turista okoz a városnak. A megadott engedélyben továbbá szerepel, hogy a Sagrada Familia nem lehet magasabb, mint 172 méter, alapterülete pedig nem haladhatja meg a 41 ezer négyzetméter.

    Az épület alapkövét 1882-ben fektették le, de Antonio Gaudí sosem kapott választ és engedélyt az építkezéshez a Sant Martí de Provencals önkormányzatától (ez ma egy városnegyed Barcelonában.) Így egészen 2016-ig illegálisan épület a neogótikus templom. Gaudi teljesen beleveszett a munkájába, 1910-től pedig felhagyott egyéb felkéréseivel is; folyamatosan újra és újra tervezte a templomot. A végén már remeteként élt az építkezésen, és maga gyűjtött a költségekre egészen 1926. június 10-én bekövetkezett haláláig, amikor elütötte egy villamos az utcán. Az épület ekkor még csak egy toronyból és a keleti homlokzatból állt.

    Az azóta is épülő bazilikát időközben XVI. Benedek pápa felszentelte, az UNESCO pedig védelem alá vette. A tervek szerint a befejezését 2026-ra, Antonio Gaudí halálának 100. évfordulójára ígérik.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!