Húsz százalékkal megint nőtt az erdőirtás mértéke az Amazonasnál

Egy független környezetvédelmi szervezet szerint húsz százalékkal nőtt az amazonasi esőerdők irtásának sebessége tavaly augusztus óta.

A műholdas felvételek arról tanúskodnak, hogy a térségben 2169 négyzetkilométer területű erdő tűnt el augusztustól áprilisig - jelentette be hétfőn a brazíliai Belémben lévő Imazon (Instituto do Homem e Meio Ambiente da Amazonia - Az Amazonas térsége embereinek és környezetének intézete). Ez 20 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, akkor 1807 négyzetkilométer volt a veszteség.

A brazil esőerdőt most már gondolkodás nélkül pusztítjákForrás: Gustavo Frazao/Shutterstock

Az elemzők az esőerdők területcsökkenését nagyobbrészt a szabadjára engedett fakivágással és termőföld-kialakítással magyarázzák, előfordul, hogy az irtás védett területen és őslakosok rezervátumaiban folyik. A januárban hivatalba lépett új brazil államfő, Jair Bolsonaro és környezeti minisztere megkérdőjelezi a klímaváltozást, és már beiktatása előtt közölte, hogy kiterjesztik a bányászatot és az nagyüzemi mezőgazdaságot az országban, a védett területeken is.

Az 1990-ben létrehozott Imazon az Amazonas esőerdőinek megóvására jött létre. Szakemberei rendszeresen készítenek jelentéseket a térség környezetének állapotáról, a szervezet eddig nagy hatással volt a dél-amerikai állam környezetvédelmi politikájára. Algoritmust fejlesztettek az erdőirtás valós idejű megfigyelésére és Google Earth-szel együttműködve létrehoztak olyan eszközt, amellyel az interneten is nyomon követhető az erdőirtás az Amazonas térségében.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek