41-en lelték halálukat a lángoló orosz repülőn

Vasárnap súlyos légikatasztrófa történt a moszkvai Seremetyevó nemzetközi repülőtéren, amikor egy landoló gépen lángok csaptak fel. A tűzben a BBC News szerint 41 ember vesztette életét. A túlélők szerint villám csapott az Aeroflot repülőjébe, a légitársaság viszont állítja, mezei technikai hiba miatt fordult vissza a belföldi járat.

 

A gépen 73 utas és 5 főnyi személyzet utazott, a halottak közt két gyerek is van.  

Egyelőre nem világos, a Szuhoj Superjet 100-95 típusú gép mikor gyulladt ki. Egyes szemtanúk szerint már égve szállt le, az Interfax hírügynökség viszont úgy tudja, a nagyon rázósra sikeredett landolás során kapott lángra. Azért égett ennyire, mert az üzemanyagtankjai még tele voltak. Ugyanis nemrég szállt fel ugyaninnen, de a pilóták elvesztették a kapcsolatot a légiirányítással, azt pedig túl veszélyesnek érezték, hogy Moszkva fölött kiürítsék a tankokat.

A 2019. május 5-i moszkvai légiszerencsétlenség.Forrás: AFP/Ho

A landolás után a vészcsúszdákon sokan el tudták hagyni a roncsot, 37-en így túlélték a katasztrófát (33 utas és 4 fő személyzet). Öt embert kórházban ápolnak. Az egyik túlélő szerint csoda, hogy életben vannak. Petr Egorov, az egyik utas így nyilatkozott a Komszomolszkaja Pravda lapnak:

A gép alig szállt fel, belecsapott egy villám. A landolás durva volt, majdnem elájultam a félelemtől.  

Több videó is készült a lángoló gépről, egyesek a terminálból vagy egy másik gépről vették fel a leszállást és az oltást, de egy utas is készített felvételeket menekülő társairól. Többen dicsérték a légiutas-kísérők áldozatos munkáját, akik segítettek sokaknak kijutni a roncsból. Egy stewardess szintén életét vesztette a tragédiában.

A BBC végül megjegyzi, a mai repülőgépeket alapjáraton nem bánthatja egy villámcsapás, hisz az alumíniumból vagy megerősített szénszálakból épített gépek ketrecként védik az utasokat, elvezetve a villám energiáját. Épp emiatt az üzemanyagtartályok is védve vannak. A villám legfeljebb elektronikai gondokat okozhat, ami miatt olykor inkább visszafordulnak a repülők, fő a biztonság alapon.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek