Nyom nélkül eltűnt egy amerikai pár Dominikán

Orlando Moore-t és barátnőjét, Portia Ravenelle-t a Dominikai Köztársaságban látták utoljára, de két hete nem hallottak felőlük semmit – kezdődik a rejtélyes eltűnésről szóló hír at NBC New York oldalán. Az egyik New York-i reptérről indultak március 23-án, hogy a tervek szerint egy alapos üdülés után már 27-én visszatérjenek.

Azonban a család azóta nem hallott róluk semmit, a telefonjaik ki vannak kapcsolva, autójuk pedig azóta a reptéren parkol. Moore testvére azóta megkereste a dominikai amerikai nagykövetséget és értesítette a rendőrséget is.

A Dominikán 2019 márciusában eltűnt amerikai pár.Forrás: NBC New York

A helyi hatóságok szerint a pár kicsekkolt a szállodájukból, de a New Yorkba tartó gépre már nem szálltak fel. Az amerikai hatóságok nem kommentálták a történetet, annyit közöltek, hogy rajta vannak az ügyön. A család szerint egyébként béreltek egy kocsit Dominikán, de annak is nyoma veszett.

Az egyik családtag szerint a férfi nem az a típus volt, aki csak úgy lelép, főleg, hogy volt egy lánya is otthon. Meg vannak ijedve, és csak annyit szeretnének, hogy biztonságban hazaérjenek az eltűntek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek