Hatvan méteres üvegalagutat építenek a horvátok a tengerbe

Egy hatvan méter hosszú és hat méter széles panoráma alagút építésébe fognak a horvátok, amely a tengerszint alá, 18 méter mélységbe kalauzolja el a turistákat. A nem mindennapi séta során üvegfalon keresztül lehet majd megcsodálni az élővilágot.

Vízalatti panoráma alagútForrás:shutterstock / Készítette: Akugasahagy

A panoráma alagutat Šibeniktől nem messze, Primošten üdülővárosban tervezik kialakítani, és mintegy másfél millió eurót szánnak a kiépítésére. A város jóváhagyta a költségvetést, így nemsokára elkezdődhet a kivitelezés is a Porat-öbölben.

Primišten, mesterséges félszigetForrás: shutterstock / Készítette: xbrchx

Promišten Šibenik és Trogir között egy mesterséges félszigeten fekszik, mediterrán hangulatú település, sok kis kőházzal és szűk utcákkal. A félsziget csúcsán a 15. századból való Sv. Jurja plébánia templom található, amely igen felkapott a turisták körében, tavaly több mint százezren látogatták meg. A magaslatról remek kilátás nyílik a tengerre és a Primoštent körülvevő hét szigetecskére is.

A horvát Hrturizam.hr, turisztikai portál azt is felvetette, hogy a városban tervezett sétaalagútban talán egyszer egy vízalatti étterem is helyet kap, amely felvehetné a versenyt a világ legnépszerűbb üdülőhelyeivel is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek