Aludjon a halakkal! Víz alatti szállodák, amelyek ablakából cápákat leshet

A New York-i gengszterszlengben elég egyértelmű, hogy mit értenek halakkal alvás alatt, de ne aggódjon, mi egészen másra gondoltunk. Meglódult ugyanis a fantáziánk, amikor arról írtunk, hogy a Maldív-szigeteken a tengerben nyílt étterem és jógaterem után végre vannak olyak helyek, ahol aludni is lehet víz alatti szobákban. Ha egyszer önök is szeretnék átélni annak élményét, amikor egy cápa elhúz az ablakuk előtt zuhanyzás közben, akkor most jól figyeljenek.

Van az úgy, hogy az ember nyaralás közben is csak a csendre, nyugalomra és az elvonulásra vágyik, semmi másra. Ilyenkor jó, ha tudja, hogy vannak már egészen menő víz alatti szállodák is, amelyek közül az egyik legjobban felszereltet természetesen Dubajban találja.

Így gyönyörködhet a halakban DubajbanForrás: Shutterstock

Dubaj: Atlantis, The Palm

A luxusszálloda víz alatti lakosztályának ágyából az abszolút nyugalmat árasztó halakat bámulhatja. A resort Ambassador Lagúnájánál ugyanis csupán egy padlótól a mennyezetig érő üvegfal fogja elválasztani mintegy 65 ezer ott élő tengeri állattól. A stílszerűen Poseidon és Neptune néven futó lakosztályokban a fürdőszobák is az akváriumra néznek, így zuhanyzás közben bármikor elhúzhat mellettünk egy cápa. Ehhez a szálláshoz olyan csomagot is válaszhatunk, mely exkluzív belépést biztosít a dubaji delfináriumba, és a mellettünk található akváriumba is.

Fenséges uszonycsapásokkal közlekednek a manta rájákForrás: Shutterstock

Lebegő lakosztály: Pemba sziget, Tanzánia

A Zanzibár partjainál található Manta Resort háromemeletes vizes élményt kínál a tengeri élet és főként a manta ráják szerelmeseinek. A legvadabb az egészben, hogy a lakosztályt lehorgonyozták a tengerfenékre, egyébként lebeg, és csupán legfelső szintje látszik ki a vízből.

Zanzibár, Pemba szigetForrás: themantaresort.com

A svéd mérnökök által készített csoda legfelső szintjén fürdőszoba és társalgó található: a nyugágyakban napozni vagy esténként csillagokat bámulni lehet, teljesen fényszennyeződésmentes körülmények között – természetesen aki akar, aludhat is itt. De innen leereszkedve a hálószobába már teljesen más világba jut az ember, itt ugyanis csaknem teljes a 360 fokos panoráma a víz alatti életre. Éjszakánként apró spotlámpák vonzzák a tenger éjjel aktív, félénkebb lakóit a szálláshely ablakai elé. A horgonyláncokon korallok ütöttek tanyát, de gyakran a polipok és a nagyon ritka „spanyol táncosok" (a ház nélküli csigák legnagyobb válfaja) is az ablakhoz tapadnak.

Verne nyomában: Jules Undersea Lodge, Florida

Bár a floridai Key Largo sziget mellett található víz alatti szoba minden luxust nélkülöz, a névadó Verne Gyula talán még díjazná is ennek a szálláshelynek az ötletét. Ide ugyanis csak búvárfelszereléssel juthatnak el azok, akik a víz alatt szeretnék tölteni az éjszakát. És ez még mind semmi. Ha itt alszanak, pizzát is rendelhetnek, melyet természetesen egy búvár kézbesít majd. Igaz, egyetlen éjszakáért 800 dollárt (bő 200 ezer forint) is elkérnek.

Az idelátogató illusztris vendégek közé tartozik Steven Tyler, az Aerosmith énekese, Tim Allen színész és a jelenlegi kanadai miniszterelnök édesapja, a valaha szintén Kanadát vezető Pierre Trudeau is.

Plusz egy tipp: Lovers' Deep tengeralattjáró

Helyszínt nem írunk, mert ez a vízalatti szoba nem marad meg egy helyben. A Lovers Deep tengeralattjárót oda kérheti a kedves vendég, ahová csak szeretné, éjszakánként potom 274 694 dollárért (77 millió forint!). Normális esetben a Karib-tengeren, St. Lucia szigeténél állomásozik. A fedélzeten a vendégeket háromfős személyzet szolgálja ki: egy inas, egy szakács és a kapitány.

A franciaágyas szobából természetesen kilátni a tengerre, és még a fürdőszoba is kétszemélyes, úgyhogy szorongani egyáltalán nem kell. A csomaghoz jár az is, hogy motorcsónakkal visznek ki a partra, ha strandolni szeretnénk, de erre a célra lehet rendelni helikoptert is. A tengeralattjáró akkor is jól jöhet, ha különleges esküvői vagy nászút helyszínre vágynak a szerelmesek.

Worlds Resort Sentosa, Szingapúr

Szingapúrban – Dubajhoz hasonlóan – bőven akadnak érdekes szállodák, itt van pl. a világ egyik leg-leg-legje: a Marina Bay Sands is. A Universal Studios élményparkhoz kapcsolódó Worlds Resort-ban 11 olyan (emeletes) lakosztályt kínálnak, melyek hálószobái egy hatalmas akváriumra néznek. Az akváriumban negyvenezer állat él, köztük cápák és ráják is.

Forrás: Rwsentosa.com

A szobában a fényt automatika csökkenti, amikor a vendég elhúzza az akvárium előtti függönyt, hogy ideális körülmények között lehessen gyönyörködni a halakban.

Ha szóba jöhet Skandinávia is

Nem kicsit szokatlan az a megoldás, mellyel a svédországi Mälaren tóban éltek: itt található az Utter Inn. A vízi kunyhó felső szintjéről Västerås városra lát az utazó, a kunyhó alatt pedig egy víz alatti hálószoba rejtőzik.

A svédországi Utter Inn így néz ki szárazon és vízenForrás: Facebook

A mindössze 7,5 négyzetméteres kunyhóban két ágy, egy asztal, egy fürdőszoba és egy kempingezésnél használatos gázfőző bújik meg. Svédország nem tartozik az olcsó úti célok közé, így nem meglepő, hogy itt egyetlen éjszaka 1750 dollárt (közel félmillió forintot) kóstál. A hálószobai ablakból egzotikus halakat ugyan nem, de sügéreket szinte biztosan láthatnak majd az itt lakók.

A kínaiak mindent überelnek

Nem teljesen víz alatti építkezésről szól, de pl. tavaly novemberben nyílt meg Shimao Wonderland néven a világ első fordított hotelje Sanghajban. A 19 emeletes épületben 380 szobát kínálnak, ezek egy részét pedig a víz alatt. A kőbánya ugyanis vízzel lett feltöltve: ebbe, a 90 méter mély lagúnába merül bele a szálloda.

A hotel mind a 336 szobája rendelkezik balkonnal, amelyek lenyűgöző kilátást ígérnek az épülettel szemben lévő, a kőfejtő tetejéről lezúduló vízesésre. A hotel két alsó szintje egy tíz méter mély akváriumba merül, az ott megszállók ablakai pedig a halakkal teli medencékre tekintenek. Minderről bővebben itt olvashatnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek